⭐SMITH WIGGLESWORTH - A HIT EREJE CÍMŰ KÖNYVBŐL❣️

JANUÁR -

Mai gondolatok - Január 1.: Van jó, van jobb, de Istennél van a legjobb, egy magasztosabb minta számunkra, mint amit eddig elértünk. Jobb dolog, ha Isten terve valósul meg és nem a miénk.
Mai gondolatok - Január 2.: Ha az Isten tetszésére végezzük napi szolgálatunkat, mindig azt találjuk majd, hogy mindenkit, aki kis dolgokban hűséges, az Isten sok dolog felett teszi uralkodóvá (Máté 25:21).
Mai gondolatok - Január 3.: Bár szolgai munkára lett kiválasztva, István Isten hatalmas emberévé vált.
Mai gondolatok - Január 4.: Megfelelő helyzetben vagy, amikor megengeded az új élet dicsőségének, hogy cselekvésre ösztönözzön. Élj az apostolok cselekedeteiben, és minden nap látni fogsz az élő Isten ereje által véghezvitt csodákat!
Mai gondolatok - Január 5.: Istennek az a szándéka, hogy elválassza magának az embereket hatalmának ereje által, tehát tarts ki erőssen, és soha nem fog elengedni. Ha mi elengedjük Őt, kudarcot fogunk vallani.
Mai gondolatok - Január 6.: Bárcsak minden törekvésünkben meglátnánk Isten jó akaratát! Tartsd meg az Ő parancsolatait! Járj szellemben! Légy lágyszívű és kedves! Ha megtesszük ezeket a dolgokat a szolgálatunk áldást lesz mások számára.
Mai gondolatok - Január 7.: Amikor azon a helyen vagy, ahol Isten akarja, hogy légy, meg fogsz gyógyulni.
Mai gondolatok - Január 8.: Kérd Istent, hogy adjon kegyelmet arra, hogy használhasd a meglévő hited. Isten megteszi a csodát, ha rá mersz állni az Igére.
Mai gondolatok - Január 9.: Isten sokkal jobban várja, hogy válaszoljon neked, mint amilyen buzgón te kéred Őt.
Mai gondolatok - Január 10.: Milyen nagylelkű Isten, amikor Ő tőle függünk! Úgy megelégít bennünket, hogy mások számára is van a tartalékunk. 

Mai gondolatok - Január 11.: A Szent Szellem rendelkezik a legfrissebb hírekkel Istentől, és kijelölte számukra a megfelelő helyett a megfelelő időben. 

Mai gondolatok - Január 12.: Semmi sincs, ami ne sikerülne nekünk ha gondolatainknak és életünknek a Szent Szellem a fő mozgatórugója, mert az Ő terve hatalmasabb, mint a miénk.
Mai gondolatok - Január 13.: Isten akarata az, hogy olyanok legyünk, mint a napfelkelte, betöltve a Menny fényével minden időben sugározva a Mindenható Szellemének boldogságát.
Mai gondolatok - Január 14.: Isten Igéje velő a csontjaidnak. Felemelkedés minden gyengeségből. Élet a halálból.
Mai gondolatok - Január 15.: “Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével.” (Lukács 4:4). Táplálkozz Isten igéjével, és fedezd fel a gazdagságát!
Mai gondolatok - Január 16.: A tűzben való megpróbáltatás időszaka az amikor Isten megtisztít, eltávolítja belőled a salakot, és előhozza a tiszta aranyat.
Mai gondolatok - Január 17.: Hidd el, hogy jelen lehet egy valódi ámen az életedben.
Mai gondolatok - Január 18.: Természetünknél fogva képtelenek vagyunk megismerni Istent, a kegyelem nyitott ajtaján keresztül kell megimsmernünk Őt. Az út Istenben az hit útja, nem létezik más út.
Mai gondolatok - Január 19.: Az ima nem csupán a dolgokat változtatja meg, hanem téged is. Az ima embere felismeri az örökségét, amely a hit hatalmas öröksége.
Mai gondolatok - Január 20.: Három dolog működik együtt. Az első a hit. A hit mindig elő tuda hozni a második dolgot - a tényt - a tény pedig mindig előidézi a harmadik dolgot - az örömöt.
Mai gondolatok - Január 21.: Nem tudod meg, milyen fából faragtak, amíg megpróbáltatásba nem kerülsz.
Mai gondolatok - Január 22.: Ha ismered a próbák értékét, jobban fogod dicsérni Istent miattuk, mint bármi másért
Mai gondolatok - Január 23.: Nem az számít, hogy mik vagyunk, hanem hogy mivé válhatunk, miközben Isten nevel, fegyelmez és átformál bennünket az Ő mindig gyakorlott kezével
Mai gondolatok - Január 24.: A hittel teljes személy reménytelen helyzetben is megőrzi a reményt.
Mai gondolatok - Január 25.: Lehet, hogy nagyon átlagosak vagyunk, de Isten rendkívülivé akar tenni bennünket a Szent Szellem által.
Mai gondolatok - Január 26.: A dolgok mindig akkor látszódnak lehetetlennek, amikor a saját hitetlenségünk korlátaihoz mérjük Istent.
Mai gondolatok - Január 27.: Vágyakozz Isten után, és Istentől való vágyaid lesznek.
Mai gondolatok - Január 28.: Ha szívbéli közösségünk van a mi Urunkkal, a hitünket nem lehet elcsüggeszteni.
Mai gondolatok - Január 29.: Légy mindig öszhangba Istennel és a megszülető dallam olyan kellemes lesz, amennyire csak lehet
Mai gondolatok - Január 30.: Jézus közbenjár értünk, hogy megőrizzen bennünket igaznak, szentnek, késznek és erősnek, hogy tele legyünk Ővele, és elhozhassuk a menny illatát a földi szükségek számára.

----------------------------------

FEBRUÁR:

Mai gondolatok - Február 1.: Nem vagyunk jobbak a hitünknél.
Mai gondolatok - Február 2.: Isten azt ígérte, hogy teljesen betőlti azok kívánságát, akik félik Őt.
Mai gondolatok - Február 3.: Minden elmozdítható, ami hegynek tűik: a nehézségek hegyei, a tanácstalanság hegyei, a depresszió és az istentelenség hegyei - minden ami évek óta kötelékben tart
Mai gondolatok - Február 4.: Egy egész életet megront egy morzsányi bűn.
Mai gondolatok - Február 5.: A hitben megvan az erő, hogy azzá tegyen, aminek Isten akar látni - csupán készen kell állnod, hogy belépj a tervébe, és higgy az Ő igéjében.
Mai gondolatok - Február 6.: Cselekednek kell, mielőtt meglátod a tényt!
Mai gondolatok - Február 7.: Isten olyan embernek jelenti ki magát, aki mer hinni Őbenne.
Mai gondolatok - Február 8.: Isten akarata, hogy minden lélek, aki megtapasztalta pünkösdöt, áram alá helyezett csupasz vezettékké váljon - ne szobrok legyünk, hanem egy mozgalom!
Mai gondolatok - Február 9.: Ha a pokolba akarsz jutni semmi mást nem kell tenned, mint hogy Isten igéjében nem hiszel.
Mai gondolatok - Február 10.: DIcsőség Istennek mindenért, ami a kegyelem trónja elé vezeti az embereket!
Mai gondolatok - Február 11.: Mikor jutunk el Isten megismerésére? Amikor nem a magunk értelmére támaszkodunk, és engedjük, hogy a felséges Isten felruházzon bennünket a maga értelmével és hatalmával.
Mai gondolatok - Február 12.: Vajon ellenálhat neked és kitarthat veled szemben bármi a világon, ha tény, hogy nagyobb az, aki benned van, mint aki a világban van?
Mai gondolatok - Február 13.: A hit Isten emberi eszközben.
Mai gondolatok - Február 14.: Felettéb didadalmaskodni azt jelenti, hogy nagyot kiáltunk a harc végén.
Mai gondolatok - Február 15.: Hagyd, hogy Isten vegye kezébe a körülményeket.
Mai gondolatok - Február 16.: Bármire is becsülöd a képességedet vagy az igazságodat nem vagy jobb, mint a hited.
Mai gondolatok - Február 17.: Olyan lelkiismeretre van szükségünk, ami nem engedi meg semminek, hogy az életünkbe kerülve és ott megtelepedve megtörje Istennel való közösségünket és szétzúzza Beléje vetett hitünket.
Mai gondolatok - Február 18.: Jézus nevén és az Ő nevének erején keresztül elérhetjük Istent.
Mai gondolatok - Február 19: Abból soha nem lesz semmi, ha emberi véleményekre hallgatunk. Ha viszont Isten mond neked valamit, azt meg kell tenned.
Mai gondolatok - Február 20.: Az élő Isten választott ki bennünket, hogy megossza velünk mennyei örökségét, és Ő az, aki fölkészít minket a szolgálatra - hogy az Istentől, és ne emberektől legyen.
Mai gondolatok - Február 21.: Ő elvezet téged arra, hogy semmi legyél, de a semmiségedben megtalálod az erőt. Evezet a gyengeségre, de amikor erőtlen vagy, Isten veled lesz hatalommal. Minden, ami emberi nézőpontból gyengének látszik, isteni erő irányítása alá kerül.
Mai gondolatok - Február 22.: Semmi nincs, amit ne tehetne meg Isten - Ő mindent megtesz, ha van bátorságod hinni.
Mai gondolatok - Február 23.: Olyan esettel soha nem fogsz találkozni, amikor Jézus kihagyna egy lehetőséget a jótéteményre.
Mai gondolatok - Február 24.: Az élő Ige képes arra, hogy lerombolja a sátáni erőket, Jézus szavaiban erő van.
Mai gondolatok - Február 25.: Ha Isten határozott utasítást ad, tedd meg, bármi is az, de bizonyosodjál meg arról, hogy Isten mondta.
Mai gondolatok - Február 26.: Nem imádkozhatod a “hit imáját”, ha a szükségben levő szmélyre nézel. Csak egyetlen irányba nézhetsz - Jézusra!
Mai gondolatok - Február 27.: A Szent Szellem fölkészít bennünket, hogy a sátáni erők felett fölöttéb diadalmaskodjunk.
Mai gondolatok - Február 28.: A legkeményebb körülmények csupán felszállóhelyek Isten kegyelméhez.
Mai gondolatok - Február 29.: Isten Igéje ma ugyanúgy véghezvihet dolgokat, ahogy a múltban tette.

-------------------------------

MÁRCIUS: 

Március 1.
Ha a sátán mindenható lenne, mindnyájunknak reszketni kellene a félelemtől. Ám ha tudjuk, hogy a sátán mindenben alávetetett Isten erejének, akkor minden helyzetben diadalmakodhatunk.
Március 2.
Azokat, akiket a Szent Szellem vezet, az öröm, a boldogság és a nyugodt arckifejezés különbözteti meg azoktól, akiket megcsalt a sátán - rájuk viszont a szomorúság, a bánat és depresszió ül ki.
Március 3.
Merj hinni és azután merj beszelni, mert amit van bátorságod kimondani, meglesz neked, ha nem kételkedsz!
Március 4.
A hit egy tett, a hit egy ugrás - a hit ugrik és érvényesíti a jogait. A hitnek van szerzője; Jézus a hit szerzője.
Március 5.
Ha a könnyű úton próbálsz haladni, nem lehetsz Jézus tanítványa.
Március 6.
Ha nem érdemes téged megkísérteni, akkor te nem sokat érsz.
Március 7.
Amint folyamatosan betőltekezünk Szent Szellemmel, már talpalatnyi terület sem maradhat bennünk az ellenség számára.
Március 8.
Amikor új teremtéssé válsz Krisztusban, a Szent Szellem elvárja tőled, hogy a régi élet minden dolgát fölszámold.
Március 9.
Isten, soha egyetlen áládásával sem szűkmarkú.
Március 10.
Az üldözöttek között találod meg a legérettebb, a legszentebb, a legtisztább, a leginkább tettre kész hívőket, azokat, akikben az isteni rend a leginkább teljességre jutott.
Március 11.
Isten senkinek nem veszi hasznát, aki nem éhezi és szomjuhozza még jobban Őt és az Ő igazságát.
Március 12.
Jézus azért jött, hogy visszaszerezze számunkra, amit az ember a Kertben elveszített.
Március 13.
Nem hibázol, ha ellenálsz az ördögnek.
Március 14.
A hit a leghatározottaban elutasítja az ördög erejét.
Március 15.
Ha bármely ponton elfordulsz Isten igazságától, az ellenség biztosan előnyhöz jut veled szemben.
Március 16.
A sátán a kegyelem minden állapotát támadja, amelyre Isten elvezet téged - legyen az a bűnbocsánat, a gyógyulás vagy bármiféle szabadulás.
Március 17.
Semmit nem látok a Bibliában, ami ne lenne szent és a világban sem, ami nem testi. Ezért ha a világban élek, világias leszek, másfelől ha a Bibliában élek, szentté válok.
Március 18.
Nem kell pallérozott és iskolázott embernek lenni ahhoz, hogy valaki elfoglalhassa helyét Isten egyházában. Az engedelmes, odaszánt és szent élet az amit Isten megkíván s azt Ő tüzlánggá teheti.
Március 19.
Az Úr Jézus békét ad, de nem sokkal azután, hogy belül békességre jutottál, kívülről üldöztetés ér. Ha egy helyben állsz, az ördög és ügynökei nem sokat fognak zaklatni. Ám ha célra törsz és minden határon túl Istennel tartasz, az ellenség céltáblája leszel. Isten azonban kitart melletted mindeközben.
Március 20.
Mindgi lehetséges a szabadulás, amikor megengeded Istennek, hogy kikutassa, mi az, ami rombolja és tönkre teszi az életedet.
Március 21.
Az Igével szemben egy morzsányi hitetlenség is méreg.
Március 22.
Ahhoz, hogy az egézség osztályrészed legyen, az élő hit egyetlen érintésén kívül nncs egyébre szükséged.
Március 23.
Isten ereje ma is ugyanaz, mint a múltban volt. Az embereket vissza vezetni a régi ösvényekhez, a régi idők hitéhez, hogy higgyenek Isten Igéjében és annak minden kijelentésében, amikor: “Ezt mondja az Úr”.
Március 24.
Addig soha nem ismerjük meg Isten gondolkodását, amíg nem tanuljuk meg fölismerni a hangját.
Március 25.
A hit az nyitot ajtó, amelyen keresztül bejön az Úr.
Március 26.
Inkább választanám, hogy öt percig rajtam legyen Isten Szelleme, mint hogy kapjak egymillió dollárt.
Március 27.
A kegyelem Isten áldása, amely leszáll rád. A hit tetteivel ajtót nyitsz Istennek, és bármit kívánsz, Ő megteszi.
Március 28.
Isten azt akarja, hogy áldottak legyünk, elsősorban pedig azt, hogy készen álljunk az áldás fogadására.
Március 29.
Isten számunkra maga a valóságos öröm egy olyan korban, amikor minden meddőnek tűnik, semmi nem segíthet rajtunk, csak napnál is sokkal fényesebb mennyei fény. Amikor ez megérint és megváltoztat téged, megérted, hogy semmi nem fogható az értékéhez.
Március 30.
Jézus vére és az Ő hatalmas neve az ellenszer a hitetlenség minden alattomos magva ellen, melyet a sátán próbál elvetni az elmédben.
Március 31.
Krisztus életét Krisztus halála hozza elő.

Kathryn Kuhlman-"Isten most is megteheti" -CSODÁK TÖRTÉNNEK

Egy riporter beszámolója -

Vasárnap reggel tíz óra volt Los Angelesben – a „csodaszolgálatok” napja.
A hétezer ülőhelyes Shrine Auditórium oldalbejáratánál álltam, ahol Kathryn Kuhlman havonkénti szolgálatát tartja. Alig tudtam hinni a szememnek.
Bár a szolgálat kezdete, délután 2 órára volt kitűzve, a járda és az előcsarnok már zsúfolva volt várakozókkal...

Fiatalemberek göndör hajjal és fésületlen szakállal együtt szoronganak méltóságteljes matrónákkal, akik sofőr által hajtott limuzinokon érkeztek. Külvárosi háziasszonyok, kereskedők, hollywoodi személyiségek, ifjú házasok gyerekekkel, doktorok, nörszök, és a mindig jelenlevő betegek töltötték be a termet.

Sokan repülőn jöttek Seattleből, Portland-ból, Las Vegas-ból, Houston-ból, Denver-ből.
Némelyek – mint megtudtam – havonta eljönnek Hawaii-ból és British Columbia-ból (Kanada).
Száz mérföldekről érkeznek buszok és az utasok csoportokban álldogálnak, igazolva ezzel, is, hogy honnan jöttek: Santa Barbara, San Diego, Sacramento.

A szolgálat kezdete előtt több, mint ötven busz érkezett.
Az egyik háztömbtől a másikhoz vándoroltam és hitetlenül csóváltam a fejemet.
Los Angelesben voltam, hogy megfigyeljek egy „csoda-szolgálatot”, mely Kathryn Kuhlman szolgálatának rendes részévé vált.

Az olyan időben, amikor a legtöbb egyház a golfpályákkal és egyébbel versenyez vasárnap reggel a résztvevőkért, és mikor mások vasárnap este eloltják a lámpát, Kathryn Kuhlman összejövetelei mindig annyira tömve vannak, hogy állóhelyet is alig lehet kapni.

Egy hónappal ezelőtt fedeztem fel a titkot, mikor Pittsburgban az Old Carnegie Hall lépcsőjére léptem, hogy részt vegyek a péntek reggeli „csoda-szolgálaton” Miss Kuhlman törzsegyházában.
Ott sok olyan emberrel beszéltem, akiket semmi se tarthat vissza attól, hogy részt vegyenek ezeken a szolgálatokon. Ők, az egészségesek azért jönnek, hogy részt vegyenek Isten szeretetének és kegyelmének örömében. És persze csapatostól jönnek a kétségbeesettek, hogy személyes csodájukra imádsággal várjanak.

Pittsburghban éppen olyan a tömeg, mint Los Angelesben.
Láttam személyszállító buszokat Ohio-ból és Kentucky-ból, kocsikat Ontario-ból (Kanada), kiskocsikat Nyugat-Virginiából és mellettük parkoltak Cadillac-ek és Delaware-ek. Beszéltem teológusokkal, akik a Harvard egyetemről jöttek Bostonból.
Elmondták, hogy virradat óta itt vannak. Megfigyelés céljából jöttek és gúnyolódtak, de hívőkként távoztak.

Nagy számmal voltak itt betegek. Egy nő, aki összecsukható széken a külső fal mellett ült, elmondta, hogy hajnal óta itt van. Egész éjjel utazott busszal Indianapolisból, gyomorrákja van és szeretne meggyógyulni. A tolószékek sokaságán át az oldalkapuhoz mentem és besurrantam az auditórium hátsó ajtaján.

Egy keskeny átjáróban megtaláltam Kathryn Kuhlmant, amint fel-alá járkált.
Arcát ég felé fordítva imádkozott, és ajkai hangtalanul mozogtak. Egyáltalán nem vett tudomást az őt körülvevőkről, míg Istenével beszélt. Mikor végre észrevett engem, gyorsan üdvözöltük egymást. Fejemet meghajtva elkezdtem beszámolni mindarról, amit a főbejáratnál láttam.

 „Láttam egy gyermeket...” Félbeszakított: Kérem – aztán magyarázni kezdte: „Szolgálatom van.” Szelíd kék szemével kutatva nézett rám. Senki se tudja jobban nálam – mondta, és hangja telve volt részvéttel – milyen gyenge vagyok, mennyire függök Isten könyörületétől, hogy segítsek ezeken a drága embereken. De Isten cselekvése számunkra felfoghatatlan, felülmúlja legerősebb hitünket, legmélyebb imádságainkat. Jöjjön velem – szólt hirtelen. Kezemet megfogva a kis ajtó felé vezetett, mely a nyilvánosság felé nyílt. Nézze! Itt van ez a három lépcső. Nézze ezt a fekete kilincset! Ezerszer meghalok, minden esetben, mikor felmegyek ezeken a lépcsőkön és lenyomom ezt a kilincset. És mikor kilépek az emelvényre. Ott ezrek vannak, akik kétségbeesésükben jöttek ide, hogy meggyógyuljanak, hogy megtalálják Istent.
De én semmit nem adhatok nekik. Csupán a Szent Szellem.

Itt állok ezeken a lépcsőkön és ön sohase fogja megérteni, mit érzek, mikor kinyitom ezt az ajtót. Tudom, hogy vannak, akik nagyon messziről jöttek. Tudom, hogy ez az utolsó reménységük.
Nekem nincs hatalmam arra, hogy gyógyítsak. Mindaz, amit tehetek, az, hogy emlékeztessem őket Isten nagyságára, hatalmas voltára, és hogy Ő még most is a Mindenható.
Én csupán az edény vagyok, melyen át Ő átáramlik. Isten elvégzi a többit.

A múlt héten... nem, két héttel ezelőtt egy férfi jött ide a szolgálat előtt. Megpróbáljuk az embereket az ajtókon kívül tartani a szolgálat előtt, mert elhalmoznának engem kéréseikkel. De ő bejutott ide és kért, hogy  imádkozzam a hallásáért. Rák van a fülében. Még soha nem hallottam férfit így zokogni, sírni, mint ez a férfi. Csak ezt tudta. Nem imádkozott. Csak zokogott. Egy rövid imádságot mondtunk és elment.
Arca sugárzott, amint folytatta: A múlt héten újra eljött, és a füle olyan rózsaszínű és szép volt, amilyennek lennie kell. Ez Isten hatalma – mondta, és hálaadó imádságot mondott.
Megfordult és lement a hosszú folyosóra, kezét felemelve és imádkozva az áldásokért Istenhez, mielőtt a szolgálat megkezdődött.

Kimentem a nagy terembe, az óriási Shrine Auditóriumba Los Angelesben, mely zsongott a jelenlévőktől. Mintegy háromszáz kórustag és zenész próbálta a számát nagy buzgósággal.
A zene nagy szerepet játszik Kathryn szolgálatában. Arthur Metcalf, kitűnő muzsikus, filozófiai doktorátussal a St. Olaf egyetemről, a kar vezetője. Évekig vezényelte a pittsburghi Civic kórust és a Cantebury kórust, mielőtt a Kathryn Kuhlman szervezethez jött. Hisz abban, hogy a zene a szívhez éppúgy szól, mint a lélekhez, és mesterien interpretálja Bach és Mendelssohn egyházi zenéjét.

Miss Kuhlmannak régi orgonistája, Charles Beebee volt az orgonánál. Tudtam, hogy az egész szolgálatot képes saját szerzeményeivel aláfesteni. Egy nagy zongoránál Tom Murray ült, kitűnő fiatal zenész. Megtudtam, hogy nyugodtan énekelt a kórusban hónapokkal ezelőtt, mikor Dr. Metcalf felfedezte, hogy Kalifornia egyik legbriliánsabb hangverseny orgonistája, aki több díjat nyert.
Mikor elfogadta, hogy játsszon a zongorán, alázatosan beleegyezett, de visszautasította, hogy nyilvánosan ismertessék.

Mielőtt az ajtókat megnyitották volna a nyilvánosság előtt, az auditórium atmoszférája telve volt izgalommal. Az oldalhajóban a tolószékek helye csaknem telve volt. (Ezeket, és a hordágyon érkezőket előbb beengedték egy oldalsó bejáraton át.)
Mindenki, a munkásoktól a kórustagokig láthatólag tudatában volt annak, hogy még mielőtt a délután elmúlna, az auditórium csodák színtere lesz.

Helyet foglaltam az emelvényen néhány disztingvált kinézésű úr között. Hirtelen kinyíltak az ajtók.
A tömeg úgy özönlött be, mint a víz egy megnyitott gáton át. Igyekezett mindenki jó helyet foglalni magának, közel az emelvényhez. Az ajtónállók hiába próbálták lassítani a folyamatot, az emberáradat beözönlött, betöltötte a földszintet, felrohant az első, majd a második emeletre aztán a harmadikra. Tíz percen belül a nagy auditóriumban minden helyet elfoglaltak – szinte hihetetlen volt. Dr. Metcalf visszajött az emelvényre.

A kórus viharosan énekelni kezdett. „Kirobbant” a leghelyesebb kifejezés, amint felcsendült az ének a „Pünkösdi tűz”-ről. Szinte nem is énekeltek, hanem örömteli ujjongásba törtek ki hangokban és harmóniában. Szinte reszkettek a falak és borzongott a fejem bőre a zenétől.
Több előjáték és kórus után egy éneket kezdtek énekelni, amely szinte ismertetője volt Kathryn Kuhlman szolgálatának mindazok előtt, akik már többször jelen voltak: „Megérintett engem ...”

Egy tömzsi, középkorú férfi, akinek intelligens arca volt, előrehajolt tolószékében és odasúgta mellette álló feleségének: Ez az ő éneke, Miss Kuhlmané. Itt jön. Hirtelen karcsú, zöld selyemruhás alak jelent meg az emelvényen. Hosszú barna haja csillogott a világítás fényében.
Megnyerő mosolya volt, és elragadó, amint szinte elektromosság sugárzott a lényéből.
A gyülekezet mennydörgő tetszésnyilvánításban tört ki, spontán demonstrációval mutatta ki szeretetét iránta.

Az ováció hirtelen megszűnt, amikor az álló tömeget énekszóra hívta; Megérintett engem, ó, megérintett, És az öröm, mely betöltötte lelkemet, Megújított, tudom, új életre Keltette szívem, testemet. Elénekeltük egyszer, kétszer, és újra és újra.
Azok is, akik nem ismerték a szöveget és a dallamot, már szintén belefogtak. Elfelejtettem, hogy én csak megfigyelő riporter vagyok, egyszerre csak önfeledten velük énekeltem.
A dicséretnek hatalmas áradata keletkezett.

Akkor miss Kuhlman abbahagyta az éneklést és megállt az óriási tömeg előtt, karját kinyújtotta, arcát felfelé fordította, szemét bezárta, ajkai imát mondtak, még mialatt mi énekeltünk.
Arca olyan volt, mintha világosság sugárzott volna róla. Elveszettnek látszott Istennel való közösségében. Előrejött és erős alt hangján új refrénbe kezdett: „Énekel a lelkem ...”
A zene aláfestett minden nüanszt, és minket is énekszóra hívtak fel: „Mily nagy vagy te.”

Az egész nagy auditóriumban mindenki felemelt karokkal énekelt. Felszabadultság lett úrrá a tömegen. Felszabadultnak éreztük magunkat arra, hogy kiöntsük szíveinket a Teremtő előtt.
Hogy köszönetet mondjunk a Megváltónak. Hogy gátlás nélkül elfogadjuk a Szent Szellemet.
Arra lettem figyelmes, hogy a bal szomszédom, egy fiatal mexikói, telt baritonján többé nem angolul énekel. Átváltott spanyolra – anyanyelvén dicsőítve Istent – és szemei ragyogtak, míg hangja beleolvadt a többi ezrek énekébe.

Aztán Miss Kuhlman megszólalt. Felhívott minket egy percnyi elcsendesedésre.
Az orgona lehelet halkan aláfestette szavait, mintha harang szólna.

Jézus nevében hatalom van – szólt halkan bele a mikrofonba.
Míg beszélt, mély, szent csend uralkodott az óriási gyülekezetben, melyet itt-ott halkan elmondott „Drága Jézus” és „halleluja” szakított meg.
Folytatta: Atyánk, tudjuk, hogy ma itt csodák fognak történni.
Érezzük áldott Szent Szellemed jelenlétét. Ígérjük, hogy megadjuk Neked a dicsőséget, hálát mindazért, ami itt ma történni fog. Kérjük, öntsd ki reánk Szent Szellemed Jézusért...

Az imádság után közvetlenné vált. Barátságosan üdvözölte a gyülekezetet és azt mondta: Honnan jöttek? Kiáltsák ki! Hirtelen kiabálás keletkezett össze-vissza, mert az Egyesült Államoknak csaknem minden része képviselve volt, sőt Japán, Finnország, Hollandia, Brazília, Jamaica, Új-Zéland, India, Arábia, Panama, Görögország, Németország, Franciaország ... Franciaország? – nevetett.
Szeretném, ha visszajönnének és magukkal hoznák Mr. DeGaulle-t is. – Mindenki nevetett.

Aztán folytatta: Ha az Egyesült Nemzetek úgy jönnének össze, mint mi most, Jézus nevében, soha többé nem lenne háború. – A tömeg tetszését nyilvánította.

Még valamit megfigyeltem ezen a csodaszolgálaton. Lüktetett a vidámságtól.
Kathrin Kuhlman nem hitt a mélabús vallásban. Humorérzéke volt, mely nyugodt, derűs mosolyt varázsolt az előtte levő tengernyi nép arcára. Máskor viccelődött és élcelt. De mindezt ötletszerűen.

Nézd csak – szólt –, a legcsodálatosabb dolog történt. Szünetet tartott, hogy élvezze a hatást.
Éppen most fedeztem fel, hogy három fiatalember repült ide San Diegóból posta-i szolgálatban.
Hol vagytok, fiúk? Akárhol vagytok, jöjjetek ide a porondra. Üdvözölni akarunk titeket.

A tömött gyülekezet három különböző pontjáról három csinos tengerészgyalogos emelkedett fel és ment az emelvényre. Láthatólag zavarban voltak a nem várt leleplezés miatt, és ijedten mosolyogva álltak ott, míg miss Kuhlman közelebb vonta őket a mikrofonhoz.
Nekik köszönhetjük, hogy itt lehetünk. Ha ők nem lennének, és hozzájuk hasonló ezrek, akik készek arra, hogy életüket kockáztassák a mi nagy nemzetünk védelmére, közülünk senki se tudna szabadon itt összegyülekezni. És én dicséretet mondok nekik és büszke vagyok rájuk, mint minden más tagjára is hadseregünknek...

A hallgatóság tetszésnyilvánítása félbeszakította, majd elnyomta hangját.
Odalépett a három férfihoz és kezeit a fejükre tette, hogy imádkozzék érettük. Ebben a pillanatban a két ajtónálló hirtelen otthagyta helyét és odafutott, ahol azok álltak.
Tapasztalatból tudták, hogy ha miss Kuhlman imádkozik valakiért ilyen körülmények között, Isten ereje olyan titokzatos módon hull le rájuk, hogy egyszerűen a földre rogynak.
Most is, amint imádkozni kezdett értük, a fiatalemberek hátrarogytak. De a buzgó ajtónállók megfogták és gyengéden a padlóra fektették őket.

Megjegyzés: Az, hogy miss Kuhlman imádsága és kézrátétele után a személyek összerogynak, kezdettől fogva karakterizálta szolgálatát. Bevallotta, hogy ennek ő nem tudja más magyarázatát adni, mint hogy ez a Szent Szellem hatalma.
Ezt arra alapozza: a Csel. 9. részében Saul szemtől-szembe kerül Krisztus Szellemével és a földre esik a damaszkuszi úton. Máté 17-ben elmondja a történetet a három apostolról a megdicsőülés hegyén, akik nem tudtak lábraállni Isten jelenlétében.

Több kutatás megállapította, hogy ez a jelenség megvan nagy evangélizátorok esetében is, mint Ch. Finney, P. Cartwright, és D. Moody. A „hatalom alatt elesni” tehát mint a világ nagy ébredéseinek ismertetőjele jelentkezik, pl. 1744—55-ig George Whitefield ébredésében és a welszi ébredésben Evan Robertsnél.

A gyülekezetből nagy sóhaj fakadt fel, és miss Kuhlman megfordult és tovább ment az emelvény közepe felé. Fejét rázta és kezét a levegőbe emelte. Úgy látszott, nagyon megzavarta Isten ereje.

Figyeltem egy fiatal szemész arckifejezését, aki megfigyelőként az emelvényen foglalt helyet. Korábban mondta nekem, hogy szinte beleborzongott a gyógyulások láttán a korábbi összejöveteleken, és értetlenül állt ez előtt az elesés előtt.
Átnézett felém az emelvény másik feléről és tekintetünk találkozott. Fejét rázta és rémülten rázta a vállát. (Nem egészen húsz perc múlva ez a fiatal doktor teljes hosszában a padlón feküdt, mikor miss Kuhlman imádkozott érte és az erő hatalma alá került.)

Miss Kuhlman ismét a hallgatósághoz intézte szavait. Hadd mondjam el önöknek, mi történt hetekkel ezelőtt Pittsburgh-ban. Szeretném, ha megismernék új barátomat, Gordon Wilsont.
Ő ott volt a csodaszolgálaton azon a napon. Egy kisvárosból jött, nyolcvan mérföldre nyugatra Ottawától, Kanadában. És nem egyedül, hanem négy asszonyt hozott magával, mind nyomorékok voltak, egyikük tolószékben. Nemcsak ez a férfi gyógyult meg vérző fekélyéből, hanem a kocsiban mindenki a gyógyulás áldását nyerte. Az egyik hölgy a kis kanadai város doktorának felesége volt.

A gyülekezetben kis zavargás támadt és hallottam, amint egyesek azt mondták: Dicsőség Istennek és Halleluja!
De várjunk – folytatta miss Kuhlman. Hangját felemelte, de nyugodt volt.
Nemcsak visszament Kanadába, Ontarióba, hanem Mr. Wilson bérelt egy buszt, megtömte emberekkel és a következő héten visszajött velük. És azóta úgy látszik, ennek a kis városnak a lakossága felerészben már itt volt Pittsburghban a csodaszolgálatokon.

A hallgatóság nevetett és tetszésének adott kifejezést. De Pittsburgh nem csak az egyedüli, ahol gyógyulások történnek – folytatta. A nép helyeslőleg mormogott.
– Ma szeretném, ha találkoznának valakivel. Mindjárt megmutatom, hogy azok, akik meggyógyultak, gyógyultak is maradnak. Egy kedves arcú nő sötétkék ruhában ballagott az emelvényre egy pár mankóval a kezében. Mondja el kedves, mi történt.

Mikor a múlt hónapban eljöttem a szolgálatra, mankók nélkül nem tudtam járni – szólt tiszta, de meghatottságtól remegő hangon. – Tizenkét esetben műtötték az egyik lábamat, a másikat tizenötször. Eltávolították a csontok egy részét és a talpamra új húst tettek a hasamból. Ez azt jelenti, hogy a hasán jár? – nevetett miss Kuhlman. No igen, de nem mankó nélkül.
Alig bírtam elviselni a fájdalmat, mikor a talajt éreztem. Most már ez elmúlt.
A nő keményen dobbantott a lábával a padlón. A gyülekezet helyeselt.

Miss Kuhlman egy disztingvált férfihez fordult, aki mögötte állt az emelvényen. Dr. Biery – mondta – ön megvizsgálta ezt a hölgyet a múlt alkalommal. Mint orvosdoktor, mit szól hozzá? Dr. Martin Biery, aki harminc éve sebészspecialista, a mikrofonhoz lépett. Mikor megvizsgáltam ezt a hölgyet, konstatáltam, hogy mint mondja, csakugyan hiányzik minden csont a lábából. Ez lehetetlenné teszi a normális járást, amellett nagy fájdalommal jár. De mikor gyógyulása után megvizsgáltam, nem fájt és nem volt lágy. Ha csupán enyhülésről lenne szó és nem gyógyulásról, a fájdalmak eddig már visszatértek volna. Mutassa, hogy tud járni – mondta a miss. A hölgy keresztülment az emelvényen és időnként vidáman dobbantott. Mit szól hozzá, dr. Biery? Ennek Istentől kellett jönnie.

Igen, ez Istentől jött – szólt miss Kuhlman szelíden. Aztán felemelte szemét és imádkozott.
Drága Jézus, minden, amit mondani tudunk, köszönet érte. Milliószor köszönjük.
Ekkor a hölgy, aki meggyógyult, sírni kezdett. Dr. Biery is sírt, miss Kuhlman is.
Én is törölgettem a szememet a zsebkendőmmel.

A következő pillanatban nevettünk, mikor miss Kuhlman elmondott egy esetet, ami röviddel ezelőtt történt Pittsburghban. Anélkül, hogy tudtam volna, egy new-yorki katolikus pap részt vett az egyik csodaszolgálatomon. Ez alatt a szolgálat alatt történt vele valami – valami csodálatos.

Ezt akarta kifejezni hozzám irt levelében: Kedves miss Kuhlman!
Mindenki dicsérje az örök Atyát. Dicsőség Jézus Krisztusnak. Dicsőség a Szent Szellemnek azért a Szellemért, aki hozzám jött... Úgy sírtam, mint még soha, és nevettem, mint még soha.
Dicséretet mondtam, mint soha azelőtt. Úgy kiáltottam, mint soha azelőtt – mindezt a kocsimban útban hazafelé ezen a reggelen. Nem sokkal ezután ismét irt és meghívott, tartsak szolgálatokat az ő városukban is. Így irt: Sajnálom, hogy az én templomomba nem hívhatom meg, de ha eljön, kibérelem számára az auditóriumot.
Alkalmat szeretnék adni másoknak is, hogy megtapasztalják azt, amit én átéltem. Miss Kuhlman tréfásan folytatta: Mindez emlékeztet engem arra a kislányra, aki a mamájával jött el a szolgálatra és azt mondta: Mama, nem tudna miss Kuhlman egy csodaszép papát csinálni nekünk?

 Aztán nagyon komoly lett. Hangja csaknem suttogóra vált. Ma itt gyönyörű jelenléte van a Szent Szellemnek. Ilyen lehetett az is, mikor a régi idők egyházában a Szent Szellem kezdett leszállni a korai keresztyénekre, ha istentiszteletre gyűltek össze.
Isten szeretetének világossága van ezen a helyen. De odakint sötétség van, és mind sötétebb lesz.
Ott oly sok a gyűlölet, a kapzsiság, oly sok a félreértés. És az egyedüli reménység Isten szeretetében van.

Ezért vagytok itt ti ma, hogy lássátok Isten hatalmát és szeretetét munkálkodni.
Nem azért jöttetek, hogy Kathrin Kuhlmant lássátok, jól tudom. Én nem tudok prédikálni, nem tudok énekelni. Nem tudok mást, csak szeretni titeket. Könnyek peregtek le arcán és közülünk legtöbbnek is nedves lett a szeme. Szívünket mélyen megérintette és megindította valami, de az érzelem túlságosan mély volt arra, hogy hangosan megnyilvánuljon.
Most így suttogott: Lényemnek minden atomjával szeretem Istent. És tudom, hogy ezen a helyen ma megmozdult a Szent Szellem szelíden ... szelíden ...

Minden szem arra a kis alakra szegeződött ott a pódium közepén. Minden fül igyekezett meghallani a felizzó szavakat. Még a köhögések és a székekben a mozgás is megszűnt. Ott fent – mondta hirtelen, és a balkon alatt egy helyre mutatott. – Valahol ott valaki gyógyulást nyert az asztmájából.
Nem tudom, hol van, de asztmásan lihegve jött erre a szolgálatra, és az most elmúlt.
A Szellem megjelentette az én szellememnek, hogy ön éppen most gyógyult meg.

A gyülekezet megélénkült és mozogni kezdtek. Valakinek éppen most megnyílt a hallása, nem több, mint egy perccel ezelőtt. Miss Kuhlman nem tudja megmagyarázni, hogy tudja a személyt és a betegséget megnevezni, amiből meggyógyultak. De tudja. És az ajtónállók és munkások tudják, hogy ha bejelent egy gyógyulást, az tényleg meg is történt. Tudom ezeket a dolgokat – mondja – de nem tudom igényelni, hogy megértsem, miért és hogyan tudom.

Most nagy mozgolódás keletkezett a gyülekezetben, mikor az emberek kezdtek felkelni, hogy bejelentsék a gyógyulásukat. Cukorbetegségből gyógyult meg. Jobbról az első emeleten valaki diabéteszből gyógyult meg. Ne ijedjen meg a hőségtől, ami a belsejében természetfelettinek érződik. És eltűnt egy daganat (tumor) valakinek a nyaka hátuljáról. Valaki ott fent, a második emeleten. Érintse meg a nyaka hátsó részét és tapasztalni fogja, hogy a daganat eltűnt.
A „homloküreg gyulladás”-nak egy különös esete gyógyult meg éppen most.
Önnek valami operációja volt az utóbbi két hónapban, de nem sikerült. Most ez a „homloküreg gyulladás” teljesen meggyógyult. Egy szív gyógyult meg.

Valaki, aki félholt volt a szívével, éppen most meggyógyult. Egy vak szem kitisztult és éppen most, míg beszélek, helyreállt a látása – ott fent, a baloldalon a második emeleten.
Van itt egy férfi, egy idősebb férfi, valahol itt lent – balfelé mutatott – aki kínos prosztata rákból gyógyul meg. Nem lesz szükség az operációra, Isten gondját viseli. Ó, mennyi itt ma a hatalom! – kiáltott. Mindenütt jelen van! Isten ereje mindenütt jelen van.
Olyan erős, hogy alig birok a lábamon megállni.

Az emelvény mindkét oldalán nagy embercsoport gyülekezett, hogy bizonyságot tegyenek gyógyulásukról. Egy ajtónálló jelentette, hogy a sorban az első asszony az asztmás, akiről miss Kuhlman beszélt. Mások megvallottak, hogy ültek a helyükön, mikor miss Kuhlman jelezte a gyógyulásukat abból a betegségből, amit leirt. Mi ez? Mi ez? – kiáltott, mikor az egyik munkástársa egy fiatal nőt vezetett elő harisnyás lábakkal, az egyik első sorból. Keservesen sírt.

A munkatárs a mikrofonhoz lépett és jelentette: Miss Kuhlman, ez a hölgy két éve tolószékben ült. Eljött a szolgálatra a tolószékben, és nézze meg most! Tolószékben! – kiáltott miss Kuhlman, mintha nehezen fogná fel a csoda hatalmas voltát. – Először látom őt.
Meggyógyult és senki sem ismeri őt, csupán a Szent Szellem. Mondja, drágám, hová jár templomba? Déli baptista vagyok – mondta az két zokogó csuklás között. Nos, ha baptista, hát ha baptistát meggyógyíthat Isten, mindenkit meg tud gyógyítani. A gyülekezeten kis nevetés hulláma futott át. Most felfedeztem valamit a gyógyultakra vonatkozólag. Látszólag nem volt benne séma. És eléggé meglepően a legtöbb gyógyult a közönséges felekezetekből került ki, nem a pünkösdiek közül. Katolikusok, zsidók nyerték el Isten áldását a többi keresztény között.

Miss Kuhlman tétovázás nélkül rámutatott a próféciára: „…az utolsó napokban, mondja Isten, kiöntöm Szellememet minden testre...” (Csel. 2:17). Miss Kuhlman megkérdezte a fiatal nőt, aki a tolószékből jött: Itt van a férje is? A hölgy bólintott és valahová felmutatott. Jól van, hívja ide – mondta miss Kuhlman. Egy férfi sietett le az oldalhajón. Három lépcsőfokot is átlépett egyszerre és karjaiba zárta a feleségét. Szinte felemelte a padlóról és a vállába temette az arcát.
Mindketten nyíltan zokogtak és miss Kuhlman hátralépett, hogy zavartalanul játszódjék le az örömteli dráma a szemeink előtt.

Mellettem ült dr. Robert Hoyt, egy professzor. Odasúgta nekem: Most már látja, miért pártolom ezeket a szolgálatokat? A világért se mulasztanék el egyet is közülük. – Túlságosan meghatott voltam és csak bólintani tudtam. Hozza a tolószéket – mondta Kathrin Kuhlman. Jókedvű volt, és a férjet beleültette a tolószékbe és kérte a fiatalasszonyt, hogy tolja őt helyre, le az emelvényről.
A gyülekezet ordított örömében. Az egyik ajtónálló egy fiatal arab nőt hozott a mikrofonhoz. Ez a fiatal nő azért jött Amerikába, hogy a szemét operáltassa meg. Holnap kellene bemennie a kórházba, és egy ismerőse elhozta ide. Most tökéletesen lát. Igazán tökéletes? – kérdezte miss Kuhlman a sötétbőrű fiatal nőt. Igen – mondta az, láthatólag válogatva a szavak között és idegen kiejtéssel beszélt. Vérrög volt a látóidegemen, de most tökéletesen látok. Nem értem, mi történt?

Miss Kuhlman egy másik, az emelvényen álló orvost kérdezett meg, dr. Viola Frymant, és kérte, hogy vizsgálja meg a beteget. Az gyorsan megvizsgálta, majd hátralépett és feltartotta az ujjait, hogy számolja meg. A látás most láthatólag normális – szólt dr. Frymann.
– Rendes körülmények között a vérrög nem tisztul el a látóidegről. Egy középkorú férfi Washington államból bizonyságot tett, hogy a hátgerinccsontjába valami infekció belerágta magát, és három hónappal azelőtt eltávolították egy porcát. Elmondta, hogy nagy fájdalmai voltak a szolgálat kezdetekor, de azonnal meggyógyult, mikor miss Kuhlman kijelentette, hogy valaki gerincbajából meggyógyult. Megmutatta hogyan képes meghajolni és kinyújtózni minden irányba könnyedén. Dr. Biery kommentált: Ami ezzel az emberrel történt, orvosilag lehetetlen. Ha egy porcot eltávolítanak, minden mozdulat szörnyű fájdalmat okoz. Ezt csak Isten teheti meg. Öregecske férfi lépett a mikrofon elé. Láthatólag küzdött, hogy leplezze felindultságát. „Harminc éve már, hogy nagy fájdalmak nélkül nem bírtam nyelni. Most meggyógyultam.” Hogy történt ez? – kérdezte miss Kuhlman – és mikor? Úgy egy órával ezelőtt – vallotta be az ember. De nem mertem szólni, mert attól féltem, hogy a fájdalom visszatér. De elmúlt, és én beszélni és nyelni is tudok fájdalom nélkül. Mi az ön foglalkozása? Most már visszavonultam – mondta a férfi remegve a meghatottságtól – de orvos voltam több, mint negyven évig. Fiatal háziasszony volt soron. Sírt.

Mi a baj? – kérdezte miss Kuhlman. Fel kell hagynom a dohányzással – zokogta. Dohányzással? – mondta miss Kuhlman zavartan. Nem mondtam semmit a dohányzásról. Sohase prédikálok a dohányzásról, ön mégis abba akarja hagyni. Miért? Mert tiszta akarok lenni – mondta a nő.
De nem tudom abbahagyni. Kutatott a kis táskájában és elővett egy csomag összemorzsolt cigarettát. Letette a beszélő-asztalra. Ne tegye ide azt a dolgot – mondta miss Kuhlman mosolyogva.
Dobja a földre, ahol a helye van. Isten elveszi a kívánságot iránta mostantól kezdve.

Mindkét kezét a nő fejére tette és imádkozni kezdett: Drága Jézus, töltsd be ezt a kedves személyt szereteteddel és erőddel, hogy többé ne kívánja a dohányzást – a nő térdei megcsuklottak és a földre hanyatlott. És így ment tovább. Ez a férfi egy metodista gyülekezeti munkás – jelentette miss Kuhlman és egy jól öltözött középkorú férfit mutatott be, aki mellette állt az emelvényen.
– Volt bátorsága idejönni és azt mondta: Miss Kuhlman, életemben és szolgálatomban nincs meg a Szent Szellem ereje. Kérem, imádkozzék, hogy elnyerjem.
– Ezzel elkezdett imádkozni és a férfi a padlóra esett. Ez isten ereje – mondta miss Kuhlman. Én nem csinálhatok semmit az ilyen dolgokkal, ez a Szent Szellem hatalma. Ha vannak itt más hasonló szolgálatban levők, akik szolgálatukban a Szellemből többre vágynak, jöjjenek előre.

Azonnal voltak, akik mozgolódni kezdtek a helyükön és előrementek az emelvényre. Voltak, akik munkaruhában voltak, másoknak egyházi öltönyük volt. Sokan inkognitóban ültek a kongregációban, félve, hogy felismerik mivoltukat, de most, mivel szerették volna elnyerni Isten erejét, az emelvény megtelt papokkal. Voltak ott episzkopális rektorok, presbiteriánus pásztorok, akik szégyen nélkül elismerték, hogy szükségük van mélyebb szellemi élményekre és éheztek szolgálatukban nagyobb isteni megnyilatkozásokra, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy saját gyülekezetüknek is lehetnek tagjai, akik jelen vannak a hallgatóság között. Nem hagyhatták elmulasztani az alkalmat.

Miss Kuhlman mindegyikükért imádkozott. Egy fiatal nő volt soron. Ez a fiatal hölgy egyetemi professzor Texasban és azt mondja, meg akar térni. Újjá akar születni – mondta miss Kuhlman a sokaságnak. 10 A gyógyulás pompás – folytatta – de a legnagyobb csoda egy emberi lélek eljutása a sötétségből a világosságba. Nem bánnám, ha soha többé nem látnék testi gyógyulást, míg tudom, hogy vannak megtérésre hivatott lelkek. A testi gyógyulás semmi a lélek gyógyulásához képest. A gyülekezet sorai között hallható sóhaj keletkezett, mikor miss Kuhlman a fiatal nőhöz lépett és lágyan megérintette a fejét kezével. Drága Jézus, bocsásd meg a bűneit és kereszteld meg Szent Szellemeddel. A nő térdei lassan megcsuklottak, míg hátraesett. Egy ajtónálló felfogta és óvatosan a padlóra fektette, ahol karjait ég felé emelve feküdt és ajkai lágyan suttogtak egy idegen, dallamos nyelven. Hiszek a nyelveken szólásban, mikor ilyen történik, mint ez, önök nem? – kérdezte miss Kuhlman.

A gyülekezet helybenhagyólag mormolt és bámulattal figyelt az emelvényre.
Majdnem fél öt volt a szent helyen. A szolgálat már több, mint három órája tartott, és láttam, hogy még mindig sokan állnak a bejáratnál és az elülső lépcsőn, nyújtogatva a nyakukat, hogy lássanak valamit a zsúfolt auditóriumban. A múlt hónapban több, mint háromezren mentek el helyhiány miatt, amint megtudtam. Éreztem, hogy miss Kuhlman a szolgálat legmagasabb feszültségét érte el. Közeledtünk ahhoz a ponthoz, amit ő szolgálata legfontosabb részének tart.

Hiszem, hogy Jézus Krisztus vére elég a bűneink jóvátételére. – mondta csengő hangon.
A test gyógyulása, bármennyire csodálatos, másodrendű a lélek gyógyulása mellett.
Ha önök sohasem születtek újjá, ha sohasem ízlelték a megváltás örömét, ha soha nem adták át teljes életüket Isten Fiának, Jézus Krisztusnak, azt akarom, hogy most azonnal tegyék meg. Jézus azt mondta: Azokat, akik hozzám jönnek, semmiképpen nem utasítom el. – És jöttek.

Az orgona hangosan felbúgott, és az oldalhajók megteltek emberekkel. Mindenünnen özönlöttek az óriási auditóriumból, öregecskék, középkorúak, tinédzserek, mind jöttek. Sokan könnyeztek. Másoknak sugárzott az arcuk, mivel megérezték a megváltás örömét, amint lejöttek az oldalhajóban. Sokan gyorsan jöttek, mintha félnének, hogy meggondolják magukat közben.

Mások nehézkesen, láthatóan nehéz teher alatt. Megtöltötték az emelvényt és szinte eltorlaszolták a lépcsőt és a templomhajót, annyian mentek az emelvényre. Tolongtak, hogy közelebb juthassanak miss Kuhlmanhoz, hogy kezét tehesse rájuk és imádkozzék értük. Arcuk sóváran nézett, majd sugárzott, amint előre igyekeztek, hogy elég közel jussanak hozzá.
Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni az áldását az ilyen szolgálatnak, mint ez – mondta miss Kuhlman azoknak, akik helyükön maradtak (és úgy látszott, hogy legalább a gyülekezet fele kijött az emelvényhez és körülállta azt). Mindaz, amit mondhatok, az, hogy örvendjünk a csodálatos dolgoknak, amiket Isten ma ezen a helyen cselekedett.

A hatalmas orgona felbúgott, a kórus kitörő örömmel énekelte az „Ő a mi lelkünk Megváltója” című éneket, és miss Kuhlman megfordult, hogy elhagyja az emelvényt.
Azok között járt, akik tolószékekben ültek és nem gyógyultak meg és imádkozott majd egyik, majd másik felett. Kezét tette a tehetetlen testekre, melyek a hordágyakon feküdtek és imádkozott a kisgyermekekért, kiket szülőik karja nyújtott feléje.

A nagy auditóriumban levő tömeg igyekezett eltávozni, de nehezen ment. Egyesek a helyükön maradtak, arcukat Istenhez emelték, imába merülve. Mások, teljesen idegenek, egymás között beszélgettek.
Egy öregember, aki gerincferdülésből gyógyult meg, az oldalhajóban állt és bátortalanul, csodálkozva nézett körül. Hát nem csodálatos? – kérdezte, mikor elmentem mellette.
Mire gondol? A szeretet! Ezen a helyen érezheti ön is, nemde? – s csodálkozva nézett körül. És igaza volt.

Valaki megjegyezte: Kathrin Kulman nem hitből való gyógyító, ő a szeretet gyógyítója.
Amint kifelé mentem a nagy auditóriumból, még túlterhelve Isten ereje által, azon kaptam magam, hogy azt kérdezem: Hol voltam én eddigi életemben?
Visszagondoltam az évekre, melyek alatt templomokban voltam, ahol az emberek nem mondták ugyan, hogy Isten meghalt, de úgy tettek, mintha minden vasárnap az Ő temetésén lennének.

Sok-sok név suhant át a fejemben: beteg barátok, szolgálattevők, keresztyén emberek, testvérek, kételkedők, akiket szeretek. Mennyire szerettem volna, hogy megoszthatnám velük ezt az élményemet!Életem ezután soha nem lesz olyan, mint azelőtt.

Jamie Buckingham Eau Gallie, Florida.

Kathrin Khulman: részlet "Isten most is megteheti" című könyvéből 22. rész

És kapott. Arcának tartása megváltozott, mintha égi fény ömlene el feje és válla körül. Szemei megteltek könnyel és csaknem angyali mosoly fakadt az arcán. Teste remegni kezdett. A feje búbján kezdődött, amit később leírt, egy nagyon nagy, de fájdalom nélküli elektromos hullám. Egész teste rázkódott, és a feje hirtelen előreesett a térdéig, amiről azt hittem, hogy óriási görcs. Hallottam, amint miss Kuhlman hangja túlkiabálja az éneklést: Valaki a középső szakaszon, mindjárt itt jobbra, meggyógyult egy ritka bőrbajból! Ki az? És hol van? Éreztem, hogy Naurine megpróbál felállni, de még erősen reszket. Egész izom- és idegrendszere látszólag egész más körből kapja a vezénylést, mint az agyából. Megpróbált felállni, de nem tudott. Miss Kuhlman négyszer ismételte a felhívást, hogy előrejöjjön, míg végre Naurine lábra tudott állni. Ó volt az egyedüli. Meggyógyult. Drágám, elájultál? – kérdeztem. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, míg az előtte levő szék támláját fogta. Verejték csorgott róla és féltem, hogy elesik. Nem tudom, mi történt velem – mondta. De már nem fáj... elmúlt a fájdalom. Walter! Már nem fáj! – mondta örömmel és hitetlenkedve. Többé nem fáj semmi! Visszahanyatlott az ülésére és most már tudom, hogy ez Isten ereje volt. Egy ajtónálló, aki a mi területünkön őrködött, egy férfi, akiről később felfedeztük, hogy egy presbiteriánus elöljáró, közeledett hozzánk és kért, hogy lépjünk ki az oldalhajóba. Mi ketten felsegítettük Naurinet és az emelvényhez vezettük. Magánál volt, de tántorgott és úgy botladozott, mintha ittas lenne. Teljesen meggyógyult. Ezután sok minden történt. Naurine abbahagyta az orvosság szedését. Elmaradt mind az 53 pirula és az injekció. Csekély orvosi tudásom szerint tudtam, hogy ha a cortisont hirtelen megvonják, a beteg kómába esik. Naurine ragaszkodott ahhoz meggyőződéséhez, hogy Isten kitisztította a szervezetét a betegségnek és az orvosságoknak minden nyomától, és nem akart több orvosságot bevenni. Azóta sohase vett be többé pirulát. Az ezután következő három nap alatt egyikünk se aludt. Olyan volt, mintha álomvilágban élnénk. Mindketten olyan izgatottak voltunk a történtek miatt, hogy ha eljött az éj, mindent kivilágítottunk és fennmaradtunk, beszélgettünk és rádiót hallgattunk és dicsértük Istent. Nagyon különös dolog történt. Ez alatt a három nap alatt Naurine teste különösen meleg volt, csaknem forró. Nem volt éppen láza, de az egész testén olyan forró volt a bőre, hogy alig lehetett megérinteni. A három nap után elmúlt, és úgy érezte, hogy a teste visszanyeri rendes hőmérsékletét. Ezen az éjjelen mindketten kimerülten estünk ágyba és órákig aludtunk. Egy héten belül elhívtuk az orvost, hogy megvizsgálja. Az arra kérte, hogy menjen el a klinikára, hogy ott a laboratóriumban vizsgálják meg. Február 22-én az orvos felhívott és kért, hogy menjünk el hozzá. Miután megvizsgálta Naurinet, visszaült a székére és így szólt: Jól van, Mrs. Bennett, most mondja el, mi történt! Mit gondol? Tudja, mire gondolok. Valaminek történnie kellett. Mikor megvizsgáltam, semmi nyomát nem találtam a sclerodermá-nak, és különben – mondta, felnyitva a mappáját – ezek a legutolsó leletek a laboratóriumból mind negatívak. Most mondja el, mi történt. Naurine ezt kérdezte: Hisz ön a csodákban? Igen. Nagyon sokat láttam, amit nem lehet a tudomány szerint megmagyarázni, ha nem hisz valaki Istenben. Akkor Naurine elmondta, mi történt. Az orvos csak ült ott és hallgatta. Mikor Naurine befejezte, így szólt: Mi van az orvosságokkal? Abbahagytam. A cortisont is? Négy héttel ezelőtt. A gyógyulásom napján – mondta Naurine mosolyogva. Látom – mondta az orvos elgondolkodva. Ha felöltözött, kérem, várjon a várószobában. Mindjárt jövök. Kiment a rendelőből és bejött hozzám a várószobába, ahol vártam, és behívott a rendelőjébe: Walter, éppen most fejeztem be a vizsgálatot a feleségén. Talán ön meg tudja mondani, mi történt vele – mondta. Nem tudtam, hogy Naurine éppen most mondta el az egész históriát. Elkezdtem én is mondani elölről, és elmondtam mindent a csodaszolgálatról. Mikor befejeztem, egy percig csendesen ült az asztala mögött. No, és mi van az orvosságokkal? Szedi még a cortisont? Ö, nem – feleltem – abbahagyta a többivel négy héttel ezelőtt. Aznap, mikor meggyógyult. Erre ő kijelentette, hogy Naurine gyógyulását csak egy szóval lehet illetni: csoda. Csoda történt. Hozzátette még: Meg se próbálják magyarázni. Csak el kell fogadni és normális életet élni tovább. Ettől fogva el nem mulasztottunk egy Kathrin Kuhlman szolgálatot sem a Shrienben. Baptisták vagyunk és azok is maradunk talán, de nem gondolnám, hogy valaki minket ezután tipikusnak mondana. Ámen!

Kathrin Khulman: részlet "Isten most is megteheti" című könyvéből 21. rész

Hát átkocsiztunk a városon, hogy részt vegyünk a csodaszolgálaton. Magunkkal vittük lutheránus barátunkat és még két másik hölgyet. Figyelmeztettek, hogy korán menjünk, és jó, hogy így is tettünk. A kapukat ezen a vasárnapon 1 óra előtt nem nyitották ki, és mi már fél 11-kor ott voltunk. Akkor már legalább ezren voltak ott az auditórium kapuja előtt. Olyan közel férkőztünk a kapuhoz, amennyire csak lehetett. Lutheránus barátunk, aki ismerte a helyzetet, azt ajánlotta, hogy vigyünk Naurine számára egy tábori széket. Miután leült, mi négyen kis kört formáltunk körülötte, kézen fogva, hogy visszatartsuk a tömeget fájó testének összenyomásától. 1 órakor megnyíltak a kapuk és minket besodort a hatalmas embertömeg. Végül is helyet találtunk a földszinten mintegy félúton az auditórium közepén. Naurinera néztem. Arca sápadt volt a szenvedéstől. Teste remegett, mint máskor, az állandó mozgástól. Állandóan hol keresztbe rakta, hol kiegyenesítette a lábait, mozgatta karjait és ujjait. Hogy vagy? — kérdeztem. Csak mosolygott és intett a fejével. Az igazat megvallva, szkeptikusok voltunk. Mikor az összejövetel folyamatban volt és láttuk, hogy emberek jönnek az emelvényre és elmondták, hogy meggyógyultak különféle betegségekből, kételkedésem még csak fokozódott, míg egy különös dolog történt, amiben nem lehetett kételkedni. Mellettem egy idegen kinézésű nő ült. Csúnyán zihált, mert láthatólag asztmás volt. Korábban megkért, hogy segítsek neki kimenni, ha a zihálása túlságosan erős lenne. Körülbelül a szolgálat felénél a nő hirtelen reszketni kezdett, felállt és a torkához kapott. Azt gondoltam, rohama van és fel akartam állni, hogy segítsek neki, mikor észrevettem, hogy sir. Meggyógyultam – mondta, és rám nézett. Tudok lélegzeni. Többé nem zihálok. Valami történt a mellemben. A hangja mind izgatottabb lett, amint ismételgette: Meggyógyultam, meggyógyultam! Az egyik munkás lesietett az oldalhajón, és a nőt az emelvényre vitte, hogy bizonyságot tegyen. Alig tudtam elhinni, és úgy éreztem, mintha a szemeim csészenagyságúra nőttek volna. Visszahanyatlottam a székemre kábultan, csendben. Mi történik itt? – kérdeztem Naurinet. Láttad ezt? Imádkozni kezdtem: Édes Istenem, ha lehetséges, hogy ma emberek gyógyuljanak meg, kérlek, gyógyítsd meg Naurinet. Érintsd meg a testét és gyógyítsd meg! Bizony, ez elég gyenge imádság volt, de többet nem tudtam kinyögni. De bizony nem történt semmi! Végül az órámra néztem. Majdnem öt óra volt délután. Hat és fél órát voltunk ott. Tudtam, hogy a szolgálat a végéhez közeledik. Azt hiszem, tulajdonképpen semmi se fog történni – mondtam magamban. Éppen akkor miss Kuhlman elhagyta azoknak a sorát, akik előrementek, hogy bizonyságot tegyenek gyógyulásukról és visszament a középső mikrofonhoz. Így szólt: A Szent Szellem jelenléte itt az auditóriumban oly nagy ebben a pillanatban, hogy akárki megkaphatja az Úrtól, amit kér, ha most megérinti és elfogadja azt Tőle. Énekeljetek velem! – mondta, és a kórus és a gyülekezet énekbe kezdett ezekkel a szavakkal és a dallammal: "Megérintett engem!" Megfordultam és Naurienera néztem. Arcát felfelé emelte az ég felé, és mindkét kezét feje fölé emelte, tenyerével felfelé, mintha azt várná, hogy magától Istentől kapjon valamit.

Kathrin Khulman: részlet "Isten most is megteheti" című könyvéből 20. rész

Néhány hónap múlva, 1956. szeptemberében, majdnem két évvel az első szimptómák után, erőltette magát, hogy napi nyolc órát dolgozzék, bár a fájdalmai majdnem elviselhetetlenek voltak. Erőltesse magát – mondta az orvos. Ne hagyja abba, mert ha abbahagyja, rosszabbodik az állapota. Erőltetnie kell magát. Én ezt elfogadtam ésminden reggel felkeltettem őt, hogy munkába menjen. Borzasztó rendelkezés volt ez, mert az éjszakai alvás után a merev izmokban elviselhetetlen volt a fájdalom. A feszítés emelkedett. Tudtam, hogy erőltetnem kell őt, mégis úgy éreztem, mintha gonosztevő lennék. Igazán nem bírom tovább – mondta sokszor, de én csupa szeretetből erőszakoltam tovább. A fájdalmai mind nagyobbak lettek, mint ahogy az orvos megjósolta. Gyakran változtatták a gyógyszereit és három különféle cortisont adtak. Naponta folytatódtak az injekciók, vagy ha egyszer elmulasztották, másnap dupla adagot kapott. Már eltelt a három év, amit az orvos megjósolt, és mi hálásak voltunk érte. Évente legalább kétszer kórházba kellett mennie, de minden héttel rosszabbodott az állapota. Időnként az izmai görcsbe húzódtak, és a lábujjai hátrahúzódtak egészen a sarkáig, és néha ebben a helyzetben maradtak, mikor is masszírozni kellett, míg visszatértek rendes helyzetükbe. A nap sugarai vagy a meleg erős fájdalmat okozott, és folyadék halmozódott fel benne. Csupán a hideg fürdőt tudta kiállni és hónapok múltával jégpakolást kellett a lábára tenni, így nyert kissé enyhülést és tudott aludni éjjelenként. Meg kell mondanom, hogy kerek harmincezer dollárt költöttünk orvosi kezelésre. Mikor összeszámoltuk, kiderült, hogy 19 ezer dollárért vettünk gyógyszereket ez alatt a 11 év alatt. Ekkor Naurine elhatározta, hogy felkel. Nem akart rokkant lenni. Inkább lábon akarok meghalni, de nem akarok ágyban fekvő lenni – ismételte makacsul. Csak Isten tudja, mennyire csodáltam küzdelmeit, mert volt, amikor láttam, amint lépcsőn lemenve a veríték átnedvesítette a ruháját. De erőltette a járást. Mindig előtte volt az ágyban fekvő beteg élete, így hát összeszorította a fogait, és tovább küzdött. Még ha ült, akkor is mozgott, karjait, lábait, nyakát és fejét, sőt ujjait és lábujjait is mozgatta. 1965. novemberében, 11 évvel az első roham után utoljára ment kórházba. Lábain és combjain nagy, májszínű foltok jelentek meg. Két-három hüvelyk átmérőjük volt. Az orvosok sokat vizsgálták, végül azt mondták, hogy a baj végső stádiumba érkezett. Már nem volt orvossága, csak várnunk kellett a véget. De a vég egészen más volt, mint amit az orvosok jósoltak. December 15-én egy evangélikus barátunk beszélt Naurine-nak egy új könyvről: "Hiszek a csodákban" (I believe in Miracles). Elhozta, hogy olvassuk el. Együtt olvastuk. A Szellem által való gyógyulás eddig nem volt az én hitem szerint. Tény az, hogy még sohase voltunk életünkben egy "csodaszolgálaton" sem. Igaz, hogy mint hívő baptista, hittem abban, hogy Isten meg tudja gyógyítani az ember testét. De az volt a különbség, hogy sohase hittem abban, hogy Isten ma is megteszi ezt. Ma a doktorok gyógyítanak és kórházak, így gondoltam. Nekünk nem tanították, hogy a Szent Szellemnek van gyógyító szolgálata.
De most hirtelen szembekerültem azzal a lehetőséggel, hogy Isten még mindig tesz csodákat. Szabályos értelemben, napjainkban is, és Ő maga munkálja a gyógyulást. Igaz lehet ez? – csodálkoztunk. Nemsokára megtudtuk. Karácsony után, amelyről mindketten tudtuk, hogy Naurine számára az utolsó lesz, evangélikus barátunk újra eljött.
 Miss Kuhlman a Shrine Auditóriumban fog beszélni január 23-án.
Kérte, Naurine jöjjön el vele. Én ágyban fekvő voltam egy komisz influenzával, de elhatároztam, hogy mindkettőnknek el kell mennie.

Kathrin Khulman: részlet "Isten most is megteheti" című könyvéből 19. rész

Határozottan úgy éreztem, hogy könnyíteni akar rajtam – reményt nyújtani, pedig ő tudja, hogy nincs remény. Mi az a scleroderma? – kérdeztem. Az a test szerveit érinti. Ezeknek a szerveknek a bőrszövete keményedni kezd. Ön a belső szervekről beszélt – mondtam, és a szám kiszáradt. Úgy gondolja, hogy a szíve is? Igen, a szív, vesék, máj, tüdő. Mindezeknek a szerveknek a külseje fokozatosan megkeményedik és kevésbé rugalmas lesz. Persze, ez intenzív fájdalommal jár az egész szervezetben, de mi majd csillapítót adunk... Szünetet tartott, mintha nem akarná folytatni. Mi a prognózis? – kérdeztem halálos félelemben a válasz miatt, ön azt mondta, hogy a lupus halálos. Hát a scleroderma? Az orvos felkelt a székéről és az ablakhoz ment. Háttal állt nekem. A scleroderma is gyógyíthatatlan orvosilag. Egy kissé tovább tart a folyamat, de ha a kezelés helyes lenne, három évig is eltarthat... Újra szünetet tartott, aztán hozzátette, szinté magának: ha el tudja viselni addig a szenvedéseket. Három év: Istenem, nem tudom ezt elviselni! – gondoltam. Miért, miért? A gondolataim arról szóltak, hogy mi jó emberek voltunk. Hozzá tartoztunk egy egyházhoz. Tizedet adtunk. Tevékenyek voltunk az Úr munkájában. Nem dohányoztunk, nem ittunk. Imádkoztunk és Bibliát olvastunk. Miért engedi Isten, hogy ez történjék Naurinenal? Az orvos tovább nézett ki az ablakon. Éreztem, hogy szenved a saját tehetetlensége miatt, nemcsak ezzel a gyógyíthatatlan betegséggel szemben, hanem az én hallgatásom miatt is. Úgy látszott, senki se tud választ adni. Másnap, mikor Naurinenel együtt voltam, bejött a belgyógyász és a háziorvosunk. Mr. Bennett, van egy kipróbálás alatti program New Yorkban, ami némi sikerrel kecsegtet, hogy késleltethetjük a betegség lefolyását. Nem gyógymód, és még csak kísérleti stádiumban van. A tény az, hogy nekünk az ön engedélyét kell kérnünk, hogy használhassuk a gyógyszert. Mivel nincs mit tennünk, nagyon ajánlom, hogy adjon engedélyt ennek a kezelésnek a megkezdésére most mindjárt. Naurinera néztem. Arca eltorzult a kíntól és a teste remegett. Igen – mondtam, tegyen, amit ön akar, és gyorsan tegye meg. Nem hiszem, hogy sokáig el tudja ezt viselni. Az orvos felhívta New Yorkot még a reggel folyamán, és az új gyógyszert repülőgépre tették. Éjfélkor megkezdődött a kezelés. Az új gyógyszer keverve volt glükózzal és intravénásán kellett beadni, ami cseppenként került a beteg szervezetbe. Kezdetben javulás állt be Naurine állapotában. A huszonhét napos periódus végén teljes volt az adagolás, és hasonló gyógyszert kopott szájon át is. Április közepére eléggé megjavult, és az orvos mondta, hogy hazavihetem. Ez az első, mintegy négy hónapos kórházi kezelés csak a kezdete volt több más kórházi, évekig tartó kúrának. Naurine javuló állapota nem volt tartós. Minden új gyógymódot, amiről tudomást szereztünk, kipróbáltuk, de semmi se változott. Újra és újra visszaesett eredeti állapotába és fájdalmaiba. Kétségbeesésemben Írtam a Mayo Klinikának. Az orvos, aki válaszolt, azt írta, hogy ott nincs kifejezetten scleroderma-kezelés, hanem ajánlja, hogy kövessük a saját orvosunk utasításait. Más szóval, ők is azt mondták, hogy reménytelen. Természetesen Naurine nem tudott dolgozni tizenöt hónapig. Akkor az orvos azt mondta, hogy a tétlenség hamarabb megrövidíti az életét, mint akármi más. Mozognia kell. Tornáznia kell, mert ha nem, az izmai feszesek lesznek, és ágyhoz kötözik. Ezért azt ajánlotta, menjen vissza az állásába napi két órát dolgozni. Szükséges, hogy naponta injekciót kapjon. Amint múltak a hónapok, az injekció mellett otthon naponta 53 pirulát is szedett. Tudtuk, hogy a szíve már feszes lett – az injekciók fájdalma pedig jobban megviselte a karját, mint egy szívroham. A veséi, tüdeje, szeme és a bőre mindjobban feszes lett. Naurine megpróbált dolgozni naponta két órát, és ezt felfokozta napi négy órára.

Kathrin Khulman: részlet "Isten most is megteheti" című könyvéből 18. rész

Walter és Naurine Bennett a Palos Verdes félszigeten laknak, Los Angelestől délnyugatra. Mindketten mesteri fokon végezték el az egyetemet. Mr. Bennett ingatlanügynök, akinek az irodája Beverly Hillsben van. Mrs. Bennett főasszisztens egy főiskolában Centincla Valleyben, és ugyanott dékán a Szépművészeti Társaságnál. Díjat is nyert. Naurine és én tipikus baptisták voltunk. A városunkban, Paducahban (Kentucky) ha valaki nem volt baptista, nem is számított. Így, mikor elvettem Naurinet, aki a "Unité Brethren"ek közül való volt Sumnerből (Illinois) – ez egy kisváros – megmondtam neki, hogy ő is baptista kell, hogy legyen. Mindenesetre a mennyországba akarsz jutni, ugye? – mondtam neki. 1947-ben költöztünk Kaliforniába, és később mind a ketten beiratkoztunk az egyetemre, hogy elnyerjük a mesteri fokozatot. 12 évig tanítottam az iskolában, mielőtt ingatlanügynökséget vállaltam Los Angelesben. Naurine adminisztrátor volt egy iskolában, ahol 19 évig dolgozott. Mivel mindig aktív egyháztagok voltunk, a helybeli baptista egyházhoz csatlakoztunk. Mindenesetre Naurine gyógyulása óta... de ne vágjunk a dolog elé. Menjünk vissza két nappal 1954. Hálaadási Napja előttre. Korán keltem fel és borotválkoztam a fürdőszobában, mikor hallottam, hogy Naurine felkiált. Azt gondoltam, tréfál, és visszaugrottam a fürdőszobába és tréfásan mondtam valamit az ünnepekről és az öregségről. Aztán láttam, hogy nem tréfált. Arca elfehéredett és a szája eltorzult a nagy fájdalomtól. A derekam – lihegte – valami baj van vele. Próbáltam talpra állítani, de a fájdalomtól felkiáltott és visszaesett az ágyba, képtelen volt felállni. Kinyújtóztattam az ágyban és felhívtam telefonon családunk orvosát. Hozza őt a rendelőmbe – mondta az. 30 perc múlva besegítettem Naurinet a kocsiból az orvos rendelőjébe. Képtelen volt állni a bal lábán, és elviselhetetlen fájdalomról panaszkodott. Az orvos megvizsgálta és fejét rázta. Nem hiszem, hogy szervi baja lenne –mondta. Szakorvoshoz kell vinniük. A Centinela Hospitalba küldtek minket, Inglewoodba. Még pedig azonnal. A röntgen kimutatta, hogy a csípőízület tele van folyadékkal, ami kimozdította a csípőt az üregéből. Az ortopéd orvos Naurint a műtőbe vitte, ahol egy hosszú tűt szúrt be az ízület hátsó részébe, hogy levezesse a folyadékot. Ez sikertelen volt, és megkísérelte előlröl. Ez sem sikerült, a folyadék nem jött le. A következő az volt, hogy a bal lábára nehéz súlyt raktak – és vártunk. Három hétig maradt a súlyban. Mindig, ha elmozdították a súlyt, az erős fájdalom visszatért. Ebben az időben a fájdalom nem volt lokalizálható a derékban, hanem szétterjedt az egész testében. Ezen kívül az orvosok felfedezték, hogy a hasürege alsó részében egy nagy kiterjedésű vizenyő van. Ez feszítette és gyorsan terjedt. Az ortopéd orvos visszahívta a mi orvosunkat és megmondta, hogy nincs sikere ennek a kezelésnek. Talán – mégis szervi baj áll fenn. Váltakozva adtak különféle drogokat és orvosságokat, de nem volt hatásuk. Néhány nappal karácsony előtt megkértem a doktorokat, hogy hazavihessem az ünnepekre. Beleegyeztek. Hazavittem. Nem volt képes járni, és állandóan ágyban volt. Újév után, mikor hazamentem az iskolából, kínok közt találtam. Borzasztó húzó érzésem van. Sírt, mikor megfordult az ágyban. Telefonáltam a doktornak, aki azt mondta, hogy amint lehet, vigyem vissza a kórházba. Ebben az időben magas láza volt és a vérnyomása veszedelmesen magasra szökött, és a fájdalom szétterjedt az egész testében. A doktoroknak egész serege vizsgálta meg, és a lelet szerint általános keményedés állt be a külső bőrén, sőt a testének egész belső részében is. Ugyanaz volt a helyzet a testének epidermiszén is. Tíz nap múlva – mely idő alatt a régi Methodista Hospital-ban volt Los Angelesben – családi orvosunk a rendelőjébe hívott: Walter, minden jel arra mutat, hogy Naurinenak egy ritka betegsége van, amit lupusnak (bőrfarkasnak) hívnak. – Szünetet tartott, mialatt próbáltam megérteni, amit mondott. – Nem tudom biztosan, hogy mondják ezt – mondta, lehajtva a fejét, de tudom, önök mindketten keresztyének és másféle életfelfogásuk van, mint a többieknek, akiket kezelek. – Vontatottan beszélt és a szívem a torkomban dobogott. Nem könnyű erről beszélnem, Walter. A baj gyógyíthatatlan, és ha nem tévedtünk a diagnózisunkban, talán sohase fogja élve elhagyni a kórházat. Megmondta. De én mégse tudtam hinni a fülemnek. Gyógyíthatatlan ... Sohase fogja elhagyni a kórházat... Nem! – törtem ki, és próbáltam felállni, mert a lábam remegett. – Ön téved. A doktor hozzám jött, aki csendben, félelemmel eltelve ültem. Vállamra tette a kezét. Walter, nem valószínű, hogy tévedtünk. Többféle vizsgálatot végeztünk. Talán még kiderül valami más is. De az ön felesége nagyon beteg, és ha az a baj, amire mi gondolunk, nincs az az orvosi tudás, ami segíthetne rajta. Tovább vizsgálták. A combjából mintát vettek, izmot, int, bőrréteget és bőrszövetet. Ezeket megvizsgálták a kutatók, akik jelentést küldtek az eredményről a doktoroknak. Február első hetében az orvos újra behívott a rendelőjébe. Walter, megmondtam önnek, hogy lehet, hogy tévedtünk az első diagnózisban. Most úgy látszik, úgy volt. Pozitíven megállapítottuk, hogy Naurinenak sclerodermája (bőrkérgesedése) van.