Határozottan úgy éreztem, hogy könnyíteni akar rajtam – reményt nyújtani, pedig ő tudja, hogy nincs remény. Mi az a scleroderma? – kérdeztem. Az a test szerveit érinti. Ezeknek a szerveknek a bőrszövete keményedni kezd. Ön a belső szervekről beszélt – mondtam, és a szám kiszáradt. Úgy gondolja, hogy a szíve is? Igen, a szív, vesék, máj, tüdő. Mindezeknek a szerveknek a külseje fokozatosan megkeményedik és kevésbé rugalmas lesz. Persze, ez intenzív fájdalommal jár az egész szervezetben, de mi majd csillapítót adunk... Szünetet tartott, mintha nem akarná folytatni. Mi a prognózis? – kérdeztem halálos félelemben a válasz miatt, ön azt mondta, hogy a lupus halálos. Hát a scleroderma? Az orvos felkelt a székéről és az ablakhoz ment. Háttal állt nekem. A scleroderma is gyógyíthatatlan orvosilag. Egy kissé tovább tart a folyamat, de ha a kezelés helyes lenne, három évig is eltarthat... Újra szünetet tartott, aztán hozzátette, szinté magának: ha el tudja viselni addig a szenvedéseket. Három év: Istenem, nem tudom ezt elviselni! – gondoltam. Miért, miért? A gondolataim arról szóltak, hogy mi jó emberek voltunk. Hozzá tartoztunk egy egyházhoz. Tizedet adtunk. Tevékenyek voltunk az Úr munkájában. Nem dohányoztunk, nem ittunk. Imádkoztunk és Bibliát olvastunk. Miért engedi Isten, hogy ez történjék Naurinenal? Az orvos tovább nézett ki az ablakon. Éreztem, hogy szenved a saját tehetetlensége miatt, nemcsak ezzel a gyógyíthatatlan betegséggel szemben, hanem az én hallgatásom miatt is. Úgy látszott, senki se tud választ adni. Másnap, mikor Naurinenel együtt voltam, bejött a belgyógyász és a háziorvosunk. Mr. Bennett, van egy kipróbálás alatti program New Yorkban, ami némi sikerrel kecsegtet, hogy késleltethetjük a betegség lefolyását. Nem gyógymód, és még csak kísérleti stádiumban van. A tény az, hogy nekünk az ön engedélyét kell kérnünk, hogy használhassuk a gyógyszert. Mivel nincs mit tennünk, nagyon ajánlom, hogy adjon engedélyt ennek a kezelésnek a megkezdésére most mindjárt. Naurinera néztem. Arca eltorzult a kíntól és a teste remegett. Igen – mondtam, tegyen, amit ön akar, és gyorsan tegye meg. Nem hiszem, hogy sokáig el tudja ezt viselni. Az orvos felhívta New Yorkot még a reggel folyamán, és az új gyógyszert repülőgépre tették. Éjfélkor megkezdődött a kezelés. Az új gyógyszer keverve volt glükózzal és intravénásán kellett beadni, ami cseppenként került a beteg szervezetbe. Kezdetben javulás állt be Naurine állapotában. A huszonhét napos periódus végén teljes volt az adagolás, és hasonló gyógyszert kopott szájon át is. Április közepére eléggé megjavult, és az orvos mondta, hogy hazavihetem. Ez az első, mintegy négy hónapos kórházi kezelés csak a kezdete volt több más kórházi, évekig tartó kúrának. Naurine javuló állapota nem volt tartós. Minden új gyógymódot, amiről tudomást szereztünk, kipróbáltuk, de semmi se változott. Újra és újra visszaesett eredeti állapotába és fájdalmaiba. Kétségbeesésemben Írtam a Mayo Klinikának. Az orvos, aki válaszolt, azt írta, hogy ott nincs kifejezetten scleroderma-kezelés, hanem ajánlja, hogy kövessük a saját orvosunk utasításait. Más szóval, ők is azt mondták, hogy reménytelen. Természetesen Naurine nem tudott dolgozni tizenöt hónapig. Akkor az orvos azt mondta, hogy a tétlenség hamarabb megrövidíti az életét, mint akármi más. Mozognia kell. Tornáznia kell, mert ha nem, az izmai feszesek lesznek, és ágyhoz kötözik. Ezért azt ajánlotta, menjen vissza az állásába napi két órát dolgozni. Szükséges, hogy naponta injekciót kapjon. Amint múltak a hónapok, az injekció mellett otthon naponta 53 pirulát is szedett. Tudtuk, hogy a szíve már feszes lett – az injekciók fájdalma pedig jobban megviselte a karját, mint egy szívroham. A veséi, tüdeje, szeme és a bőre mindjobban feszes lett. Naurine megpróbált dolgozni naponta két órát, és ezt felfokozta napi négy órára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése