Meggyógyultam! Bill – kiáltottam. Azonnal fel kell jönnöd ide! – Hallottam, amint felkel. Mi az, Freda? – mormogott. Nem tudom elmondani – csaknem sírtam. De kérlek, siess! Hallottam, amint mászik felfelé a lépcsőn. Tudtam, mennyire kínos és nehéz ez neki. Végre felért és hallottam, amint nyög, mikor feláll. Az ajtóhoz jött és bekopogott. Mi az, Freda? Nincs valami bajod? Remegett a hangom, míg felnéztem térdelő helyzetemből. Bill ott állt az ajtóban. Bill meggyógyultam! Megpróbált felém jönni, de mintha megállította volna valami láthatatlan erő. Megint felém próbált jönni, de visszaesett az ajtóba. Bill, kérlek, hívd Audreyt és Sherlt. Valami történt velem. Meggyógyultam. Bill kihátrált az ajtón és hallottam, amint oly gyorsan, ahogy csak tudott, a gyerekek szobáján keresztül a szomszédos emeletre rohant a Tylerék lakásához. Verte az ajtót. Freda azt mondja, meggyógyult. Mind gyertek ide, amilyen gyorsan csak tudtok. Bill húzta a karomat, hogy segítsen felkelni a térdemről. Nem, Bill, félek felállni. De tudom, hogy Isten megérintett engem. Éreztem. Audrey már pizsamában volt, de térdre esett az ágyam mellett. Pillanatok múlva Sherl térdelt mellettünk, aztán Bill, nyögve kínjában, ügyetlenül térdelt mellém. Egyikünk se volt keresztyén, de mind megpróbáltunk imádkozni valahogyan. Emlékszem Audrey imájára: Drága Istenem, kérlek, bocsásd meg a bűneimet. Én pedig ezt gondoltam: Igen, én is ezt akartam mondani. Így is tettem, és míg ezt tettem, éreztem, hogy az elektromos áram újra végigszalad rajtam. Felelt az imádságomra – gondoltam. Meg vagyok váltva. De nem tudtam, hogy mondjam meg ezt és mit kell tennem. Bill feltornászta magát a lábaira és próbált engem is felhúzni. Végül képes voltam lábra állni úgy, hogy magam alá húztam a lábaimat és lassan felálltam. Végigjártattam kezemet a csípőm mentén és le a lábaimon, ahol percekkel azelőtt a szörnyű torzulások voltak. A vonalaim teljesen normálisak voltak. Az ajtó felé kezdtem menni, és még mielőtt tudatára ébredtem volna, már futni kezdtem. Le a lépcsőn, a kapu felé, a nappali szobába, keresztül a konyhán, vissza az ebédlőbe, ahol Bill párnája és takarója még mindig az asztalon volt; futottam ... nevettem és futottam. Hallottam, amint Bill és azután Sherl telefonálnak. Nemsokára kopogtak az utcai ajtón és bejöttek a szüleim, majd Bill szülei, aztán Sherlé. Mind csatlakoztak ahhoz a különös örömhöz, amivel én ide-oda futkostam a házban, mint egy divatmodell egy csodálkozó családi társaság előtt. És éjfél után három órakor megtartottuk Warwoodban a pizsama-partyt. A következő héten Bill és Sherl újra elmentek Pittsburghba. Semmi se tarthatta volna őket vissza. Mikor visszatértek Warwoodba, ima-összejövetelt tartottunk Audrey nappalijában éjfélkor. Bill elkeseredett lett. Isten láthatólag meggyógyított engem, aki nem is kértem azt. Most Bill is szeretett volna meggyógyulni. Még sohase láttam őt ilyennek, mint ezen az éjszakán. Valósággal harcolt Istennel, hogy tegyen valamit. Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése