Bár én semmit se tudtam az imádkozásról, megborzongtam, mikor rákerült a sor, hogy imádkozzék. Nem mondott köszönetet Istennek, mint mi mindannyian. Majdnem kiabált vele: Isten, miért van az, hogy itt mindenki tudja, hogy Te és én nem ismerjük egymást. Te meggyógyítottad Fredát – miért nem gyógyítottál meg engem? Meg kell, hogy mutasd magad nekem! – Csaknem sikoltozott. Hirtelen, mintha egy óriás láthatatlan keze felkapta volna őt, a szó szoros értelmében az ajtófélfához vágta. Bill majdnem kétszáz font súlyú volt abban az időben, de az az erő könnyedén lökte keresztül a szobán. Úgy feküdt ott, szinte élettelenül, odakenve az ajtóhoz. Emlékszem, én sikoltoztam, Audrey pedig tágra nyílt szemekkel meredt rá nagy rémületében. Csak annyit tudtunk, hogy hallottuk Bill szörnyű imádságát, utána pedig átrepült a szobán, neki a falnak olyan erősen, hogy összetörhetett volna. Sherl hirtelen így szólt: talán azért, mert nem evett. Ezért nem tud felállni. Nagyon jól tudtam, hogy az étel hiánya nem okozta Bill átrepülését a szobán. De azt gondoltam, hogy talán jó ötlet valami ételt belediktálni. Így mindhárman megkíséreltük őt lábra állítani. De túlságosan nehéz volt. Mozdítani sem tudtuk. A teste élettelennek látszott, nem mozdult. Megijedtünk és én könyörögni kezdtem neki, hogy keljen fel: kérlek, Bill, próbáld meg. Ajkai megmozdultak és azt mormogta: nem tudok megmozdulni. Tehetetlen vagyok. Amíg mi elszaladtunk, hogy valami fagyos szalonnát és tojást hozzunk neki, láttam, hogy Bill egyszerre felegyenesedik a székben, és akkor mintha egy óriás keze tenné, megragadta a hátát, átvonszolta a konyhán, majd a hűtőszekrényhez lökte.
Hitetlenül álltunk ott. Akkor elkezdett halkan, szelíden imádkozni, és elkezdte dicsérni az Urat, áldani Jézust, és köszönetet mondott Neki jóságáért. A bűnbánati imádságot mondta el. Úgy kérte a bocsánatot, mint ahogy egy kis gyermek bocsánatért könyörög a szülőjéhez. Lehajoltam meggörbült testéhez.
És biztos vagyok benne, hogy hallottam, amint a csontjai ropognak a hátában. Tudtam, hogy Bill meg fog gyógyulni. Percek múlva lábra állt, egyik kezével a hűtőszekrényhez támaszkodva. Egyenesen állt a konyha közepén és lassan elmosolyodott. Juj! – mondta kissé megrázva a fejét. Akár mi volt, megerősítette a hátamat. A fájdalom elmúlt. Nézzétek! Ezzel elkezdett hajlongani, tekergette magát, megérintette az ujjhegyével a padlót. Ezen az éjjelen, hónapok óta először, ki tudott nyújtózkodni az ágyán, és fájdalom nélkül aludt. A többi már magától ment. Egy ismerősünk értesítette az újságot.
A riporterek kijöttek, lefényképeztek minket és az újság első oldalán közölték. Az United Press szintén felvette és mindenüvé megtáviratozták. A szívünk annyira megtelt örömmel és hálával, hogy azt mondtuk, követni fogjuk Isten vezetését mindenhová, ahová csak kívánja, mindenben feltételek nélkül engedelmeskedünk Neki. Billnek lelkészi végzettsége volt, és megkérték, hogy legyen egy kis egyház pásztora. Elfogadtuk, és azóta mindig így szolgál. Az orvosom intett, hogy ne legyen több gyermekem. Az ön csípője és medencéje nem bírná el – mondta. De egy év múlva kislányom született. Nem volt semmi komplikáció. Azután Isten még megengedte, hogy hét évvel később fiúikreknek adjak életet. Mikor előbbi orvosom megtudta, összecsapta a kezét és azt mondta: Fizikailag lehetetlen! – Bill és én nevettünk. Mi jobban tudtuk. Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése