Kathrin Khulman: részlet "Isten most is megteheti" című könyvéből 9. rész

8-rész-

http://keresztenykonyvektanitai.blogspot.com/2018/06/kathrin-khulman-reszlet-isten-most-is_24.html

Annyira izgatottak voltunk a szolgálat miatt, hogy nem néztük meg még egyszer, hogy Tiny bejutott-e. Pedig ez volt jövetelünk fő oka. Elsősorban magamat okoltam.
Aztán haragudtam az ajtónállóra. Aztán elkeseredésemben már nem is tudtam, kit okoljak. Hazautazásunk közben Tiny nemigen szólt.
A fiuk és én arról fecsegtünk nagy izgalom közepette, amit láttunk és hallottunk.
Kissé bizonytalankodtunk, mert Tiny ott volt és elmulasztott mindent.
Próbáltuk megmagyarázni, mi történt a szolgálaton, de mivel elmulasztotta, nem tudta maga elé képzelni a csodálatos dolgokat, amik végbementek.
Mikor letettem a kis háza előtt, még mentegetőztem. Terveket szőttünk, hogy újra elmegyünk és jobb lesz a rendezés. Margie éppúgy méltatlankodott, mikor megtudta, mi történt.

Másnap reggel iskolába mentem, de a máskor érdekes munkám a gyerekekkel lehangolónak tűnt.
A valóságban annyira türelmetlen voltam, hogy alig vártam, hogy a nap elmúljon.
Ebéd után Margieval együtt elhatároztuk, hogy meglátogatjuk Tinyt és próbáljuk vigasztalni.
Ha engem ennyire elkedvetlenített, gondold el, mit érez ő – mondtam.
Letértünk a főútról. Nemsokára megláttuk Tiny kis házát. A frontra vezető kapu nyitva volt és a nyíláson keresztül láthattuk Tinyt, aki a szobájában ült. Margie és én megpróbáltuk mentegetni magunkat, amennyire tőlünk telt, de egy idő múlva abbahagytuk, és hagytuk, hogy Tiny beszéljen.

Úgy tűnt nekem, hogy az előző napi fél hat óta nem beszélt.
Tudják, mit csináltam? – mondta. Egész délután a kertben ástam. Nézzék, nézzék!
 – Felállt a székéről, lehajolt, megérintette a padlót és felkiáltott: Meggyógyultam!
Alig tudtam hinni a szemeimnek. Még a bokáján lévő daganat is eltűnt.
De hogyan, Tiny? Hogy történt? – kérdeztem rémülten.

Nos, tegnap történt, a Shrineben. Tegnap? De hiszen be se ment az auditóriumba! – jegyeztem meg. Tudom, mondta. Akkor történt, míg ott kint ültem azon a széken.
De mért nem szólt, mikor hazafelé jöttünk, az úton?

-Féltem, hogy nem igaz. Féltem, hogy elmúlik. De ma reggel, mikor felkeltem, olyan volt, mintha tavasz lenne a lábaimban. Kimentem és elővettem az ásót, gyomláltam, és erősen dolgoztam egész nap. Másfél év óta először tudok dolgozni.

Tiny – szólt Margie – mondja el, mi történt. Jó – mondta.

Nevetett és megvakarta a tarkóját. – Sandy és azok otthagytak engem egy széken a teremajtónál kívülről. Nem álltam fel. Egyszer fel akartam kelni és a fürdőszobába menni, de féltem, hogy akkor az ajtónálló, akit vártunk, nem talál meg.
Valahányszor egy férfit láttam felém jönni, azt hittem, az ajtónálló, de senki se jött hozzám. Szünetet tartott, látszott, hogy gondolkodik a hiteles részleteken.
Tudtam, hogy a szolgálat folyamatban van odabent, de semmit se hallottam.

Nem láttam az emelvényt, nem tudtam, mi történik. Csak ott ültem.
Akkor, úgy fél ötkor nagy elektromos sokkot éreztem, ami megrázta egész testemet. Belülről bizseregtem és égtem.
– Zavartan nevetett, aztán folytatta: ugyanaz az érzés volt, mint mikor egy jó adag erős whiskyt iszom és érzem, hogy a vérembe kerül. Csak most nem volt részegség, hanem csak csupa öröm és béke.
A kezeimre néztem. No, mozgatni tudom – mondtam hangosan. Ott ültem, mozgattam az ujjaimat. Megpróbáltam mozgatni a térdemet. Oly soká ültem ugyanazon a helyen, hogy mindenem egészen béna lett. De végül felkeltem és vagy húsz lábnyit mentem az egyik oldalon és minden tökéletesen működött – épp úgy, mint amikor még bohóc voltam húsz évvel ezelőtt. Tiny vállat vont és nagyot nevetett.
Akkor fél hatkor Sandy értem jött. Nem értettem mi történt. Tudtam, hogy valami történt velem.

De féltem szólni róla. Azt hiszem, mindenesetre Isten volt, aki tette. Margie és én éneklő szívvel tértünk haza.
Mindenki megfeledkezett Tinyről – mindenki, kivéve Istent. És Isten jóvátette az emberek hibáját és ráárasztotta gyógyító erejét a magányos, elfeledett emberre. 

És azóta Tiny Poor nem ugyanaz többé. Az elején azt mondtam, hogy ez a történet Tinyről szól, és úgy is van. 

De nem tehetek róla, meg kell mondanom, hogy az én életem is megváltozott. 

Minden esetben, ha visszajövök a Shrine Auditóriumba, nevetnem kell, és azt mondom magamnak: "Tudod, ez a legrosszabb hely."😉😇
Ámen!