Sandy Silsby tanító egy iskolában Escondidoban, Kaliforniában. Kizárólag a tehetségesebb növendékekkel foglalkozik. Michiganban született és egyetemi végzettsége van. Felesége, Margie, ápolónő, és három gyermekük van. Ez a történet nem rólam szó! – legalább is nem egyedül rólam. Inkább egy barátomról akarok beszélni, Virgilről (Tiny), Virgil Poorról. Talán jobb lenne, ha maga Tiny mondaná el, mi történt vele, de ő nem valami bőbeszédű és engem kért meg, hogy írjam le úgy, ahogy történt. Jobb napjaiban Tiny Poor bohóc volt, de az utóbbi húsz évben egyik helyről a másikra vándorolt, végig az egész Keleten, hogy valami módot találjon a nyomorúságból való szabadulásra. Először feleségem, Margie révén találkoztam vele, aki a helybeli kórházban ápolónő volt. Ő beszélt erről a szegény emberről, aki megkínzott testét felvonszolta a kórházba, hogy segítséget kérjen. Egy klubnak volt az őrizője San Diegoban. Mérnöki képzettsége volt, de – nevetett – csak gondnok vagyok. 1964-ben egy este Tiny a hátsó lépcsőn egy óriás kosár szemetet hozott le a hátán. Sötét volt és elvétette a lépcsőt, és tizenöt lábnyira lezuhant. Egy kőkorlátnak esett a hátával és a nyakával. A következő napokban megpróbált dolgozni, de abbahagyta, mert mindjobban erőt vett rajta a fájdalom. Tiny egyszerűen belenyugodott a fájdalomba, de különösnek találta, mikor egyéb szimptómák kezdtek rajta mutatkozni. Észrevette, hogy csuklóin fájdalmas daganatok keletkeznek, majd térdein, hátán, csípőjén és a bokáján. Végül is elment egy orvoshoz, aki köszvényt állapított meg. Fájdalomcsillapító tablettákkal látta el. Egyedülálló volt, s képtelen volt fenntartani magát, mert ötvenes éveiben járt. A valamikor tehetséges kezeinek ízületei formátlanná dagadtak. A nyakát csupán tizenöt foknyira tudta fordítani minden irányban. A háta annyira telítve volt köszvénnyel, hogy csupán fogcsikorgatva tudott ülni, és a felkelés is csupa kin volt. A csípői, gerince és térdei annyira elmeszesedtek, hogy még a járás is kínos próbálkozás volt számára. Az orvosok megröntgenezték és pirulákkal látták el, de nem tudták meggyógyítani. A köszvénynek ez a típusa gyógyíthatatlan és progresszív. Könyörtelenül uralma alá veszi áldozatát, végül is nyomorékon ágyba dönti. Gyerekkoromtól kezdve szerettem Tinyt, mert olyan magányos és elhagyatott volt, aki Escondidon kívül egy bérházban lakott. Egy este, iskola után kimentem hozzá és ott találtam a szobájában ülve, sötétben. Az arca könnyektől volt nedves. Ma délután gyomlálni akartam a kertben - mondta. Kihúztam két gyomot, de oly nagy fájdalmaim voltak, hogy nem bírtam tovább. Úgy sírtam, mint egy gyerek, és ha puskám lenne, megöltem volna magamat. A szívem fájt Tinyért, de tehetetlennek éreztem magam a betegségével szemben. Az egészségügyi ellátó intézet Los Angelesbe küldte kivizsgálásra. Teljesen munkaképtelennek ítélték. Kapott kis nyugdíjat, de ez a pár dollár sovány ellenszolgáltatás volt a kínokért és a munkaképtelenségért. Csupán Isten tud segíteni Tinyn – mondtam Margienak, mikor hazamentem este. Hittem Istenben. Mindig szilárdan hittem, hogy nem akarja a szenvedésünket, betegségeinket és az emberi nyomorúságot. De nem voltam egyháztag, és életemből hiányzott a szellemi erő. Hogy tudnám bátorítani Tinyt, mikor nekem sincs szellemi erőm? Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése