A terem zsúfolva volt emberekkel. Még sohase láttam ilyen vegyes tömeget. Mindenki dicsőítette Istent. De a prédikáció ... nos, számomra nehéz volt megérteni. Az igazat megvallva nem is nagyon hallgattam. A fix hatása lassan csökkenni kezdett, és kezdtem abba az állapotba jutni, mikor egy narkós már másik fixre éhezik. Campbell hirtelen meglökött a könyökével. Nick, oltárhoz hiv. Gyerünk, menjünk le. Imádkozni fog érted és rád teszi a kezét, és te megszabadulsz. Gyerünk! Megráztam a fejemet, de ő erőszakolta, és így végül is lementünk az előcsarnokba, onnan végig a hosszú oldalfolyosón az auditórium elejére. Félúton lefelé visszaindultam. Campbell megfogta a karomat: hé, mi az, pajtás? Nem mehetsz vissza. Mindenki téged néz. Le kell menned! Vonakodva egyeztem bele, de elbújtam a tömeg mögé a sarokba. De a tömeg hirtelen szinte szétnyílt, és láttam, hogy miss Kuhlman átnéz az embersoron – egyenesen rám. Ön – mondta, és ujjával rám mutatott, ön, fiatalember, ha most mindjárt idejön, szívesen imádkozom önért. Minden oldalra nézegettem. Nem lehet, hogy hozzám szólt. Azt se tudtam, tulajdonképpen, kicsoda, és mit keresek én itt lent. De a hosszú ujjával pont rám mutatott. Elindult felém és azzal az ujjával odaintett engem maga mellé. Próbáltam megfordulni és elfutni, de többen voltak mögöttem és nem volt kiút. Önt gondolom, fiatalember – mondta újra miss Kuhlman parancsoló hangon. Jöjjön ide fel, és imádkozni fogok önért. Azon vettem észre magam, hogy az emberkanyonban feléje megyek. Az embertömeg előtt találkoztunk és kezét a fejemre tette és imádkozni kezdett. Mielőtt tudatára ébredtem volna, a padlón feküdtem. Feltápászkodtam és ijedten ránéztem, majd menekülni akartam a tömegen keresztül, ahol Campbell még állt. Jöjj, ember, hadd menjek ki erre. Nem bírom ezt elviselni. Ez az asszony üldöz engem. Ember, nekem fix kell. Még tántorogtam a szörnyű nagy teher alatt, amit a testemen átáramló erő rám rakott. De valami más volt itt. Féltem. Jobban féltem, mint bármikor életemben. Campbell lakására mentünk, ahol kaptam egy fixet. Nem tette meg a szokott hatást és még egyet akartam. Nicky, te leszel felelős, ha túladagolod magadnak. Meg fogsz halni! Nem tehetek róla – mondtam. Valami történt velem és kell, hogy fixet kapjak, hogy meg tudjak nyugodni. Ezen az éjszakán lidércnyomásom volt. Újra és újra felébredtem és sikoltoztam. Visszaemlékeztem a Bibliára és a szekrényemhez tántorogtam, ahol összetúrtam a ruhákat, míg végre megtaláltam. Pauline felgyújtotta a lámpát és én ott ültem az ágy sarkában, felnyitottam a könyvet és olvasni kezdtem. A Jelenések Könyve volt. Semmit se értettem abból, amit olvastam. De mégis átolvastam az egész könyvet... Aztán az éj hátralevő részében Paulinnel beszélgettem. Érezte, hogy valami nagy dolog történt az életemben, valami félelmetes és bámulatos. De éppúgy képtelen volt megérteni, mint én. Ha valami történne velem, nem vagyok elkészülve – mondtam. Elkészülve? Mire? – kérdezte Pauline. Nem készültem fel a halálra – lihegtem, és azt hiszem, talán meg is halok. Hogyan készülnél fel a halálra? – kérdezte feleségem és a szeme megtelt könnyekkel. Nem tudom, nem tudom, nem tudom ... kiáltottam, végigesve az ágyon és az öklömmel vertem a matracot. Csak azt tudom, hogy nem készültem rá. Ez így ment három hónapig, míg azt hittem, meg kell bolondulnom. Naponta 100 dollárt költöttem heroinra és csak azt ettem, amit Pauline belém diktált. Akkor még nem tudtam, de attól a perctől fogva, hogy miss Kuhlman reám tette a kezét, a Szent Szellem kezdett munkálkodni az életemben. Megállapítottam, hogy már régóta munkában van körülöttem. Ő adta a Bibliát. Ő űzött a Campbell-házba. Ő befolyásolta Campbellt, hogy elvigyen a szolgálatra. De ezen az éjjelen a Szent Szellem belépett az életembe, és most már tudom, hogy ettől fogva tudatában voltam, hogy bűnben élek. Futottam, küzdöttem, menekültem, amennyire csak tudtam. Mégis, mint Saul a damaszkuszi úton, bármilyen soká küzdött is, meg kellett adnia magát Istennek. És így egy este, a nyár elején, feltámolyogtam a Teen Challenge lépcsőin Los Angelesben (David Wilkerson szolgálata). Tudtam, hogy ők arra vannak felkészülve, hogy narkósokon segítsenek, hogy megszabaduljanak a "szokástól". Nem ismertem a dolog lefolyását. Semmit se tudtam róluk. Csak azt tudtam, hogy meg kell szabadulnom, és az emberek azt mondták, hogy majd ők segítenek rajtam. Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése